Kondor Vilmos – Bűnös Budapest

Kondor Vilmos második kötetével magasra tette a mércét, még annál is magasabbra szánva, mint amit első regénye, a Budapest Noire kijelölt. És, véleményem szerint – annak ellenére, hogy a balliberális médiaelemzők laudációjától hangos a magyar irodalom szánalmas méretű és minőségű kritikai tere – nem vitte át a lécet. A Noire mércéjét különösen nem.
Ami az első könyvben újdonság volt, a világháború előtti hangulat, események, információk érzékletes leírása, itt már semmi újat nem hozott, mivel az író nem kívánta folytatni remek történelmi tablójának felépítését, inkább biztosra akarván menni, divattémák elő- és élőképeibe kapaszkodott.
Amikor a ballib média minden bokorban masírozó nyilast lát (pedig csak valami hasmenéses szerencsétlen kuporog ottan) nyilvánvalóan telitalálat a valódi nyilasokról írni. Főként, ha azok a nyilasok kellőképen undorítóak, idióták és inkompetensek. Hasonlóképpen telitalálat a vörösterror emblematikus erőszakszervezetével, a Lenin fiúkkal riogatni, megszólítva így a másképpen antibolsevik olvasótábort is, főként, ha a Lenin fiúk egészen embertelen, sunyi vadállatok. Rendkívül hálás dolog a jobbololdal felé nemzeti nagyságunk bizonyítékaként kihangsúlyozni a lengyel menekültek befogadását. Csak éppen közben éppen lényeg siklott el, például az, vajon miért is lett hirtelen megint közös határunk Lengyelországgal ilyesmi. Miközben a szöveg arra koncentrál, hogy bemutassa miféle korrupt és rövidlátó összefonódások léteztek a Horthy rendszerben a nácikkal, a történet főszála erőlteteté válik, megmerevedik, a főhős elszürkül, tetteit nem ő irányítja többé, hanem az író csupasz akarata. Ha nincs a másik szál, a nyugdíjas rendőrnyomozó, Nemes Sándor remekbe szabott (valóságos személy!) figurájával, a szöveg elsüllyed a saját (reál)politikai mocsarába.
Az első néhány fejezet irodalmilag, stílusában is gyengébb, mint a Noire vagy a regény második fele, mintha az író fokozatosan tanult volna bele a több (két) szálas történetvezetésbe. Ennek okát csupán a gyengébb szerkesztésben vélem látni. Bosszantóan kiszámítható lépés volt a Noire remek, eredeti női szereplőjének eltávolítása. Nyilvánvalóan útjában volt a kalandoknak, de hiányzott a történetből, és ezen nem segített kvázi ellen-alteregójának felbukkanása. Annál is inkább, mert azt hiszem abban az időben nem maradt volna el egy kis affair Gordon és a lány között. Itt elmaradt, így a lány papírmasé figuraként lebeg végig a történeten, van is meg nincs is. Kondor javára írható, hogy legalább nem ölte meg Gordon barátnőjét az agyonkoptatott klisék szerint, “csak” Londonba helyezte át. Ezzel megadva a folytatás(ok) túlságosan nyilvánvaló cselekményszálait. Csak remélem, hőseink nem a szövetségesek kémjei lesznek a kitörő világháborúban.

Előzményéhez képest mutatott gyengeségei ellenére a kötet így is toronymagasan kiemelkedik a hazai mezőnyből, továbbra is ajánlatos elolvasni a kor után érdeklődőknek. Én kíváncsian várom a folytatás(oka)t is.

Agave 2009. Puhafedelű, 299 oldal