A Rémkoppantók után hagytam fel Kinggel. Mármint könyveinek vásárlásával. Elsősorban az égbe emelkedő áruk miatt. De az áremelés egybeesett azzal az akkor megváltoztathatatlannak tűnő ítéletemmel, hogy a pasas kiírta magát. A Holtsáv, a Ragyogás, talán még a Stand (Végítélet) után – nincs tovább. (Nem mintha ezek nem lennének egyedül is elegendőek bármilyen író számára.) Körülbelül ugyanekkor hazatért az Államokból ifjú barátom: tizenöt évesen, a Dark Tower első köteteivel – és kritikátlan King rajongással. A túlzott rajongás mindig is taszított. Aztán le is fordították az első köteteket, Setét Torony címen. Ez "setét" adta meg aztán a végső lökést, hogy eldöntsem: a Dark Tower lesz az, amelyet sohasem fogok elolvasni. Sorozat egyenlő pénz, és annak bizony még akkor is van szaga, ha nem nyilvános vécéből származik. Könnyű – és ostoba – ítélet, könnyelmű fogadalom.
Ifjú barátom azóta felhagyott a King rajongással, és a Dark Towerrel is leállt a negyedik kötetnél. (Felnőtt? Azt azért nem...) A 2005-ös second hand könyvvásáron azonban megláttam a Gunslingert [1], és mivel bőségesen belefért a két-gallon-könyvet-tíz-dollárért árba, megvettem. Aztán elolvastam a másik harminc könyvet, és még sok mást, de végül is ráfanyalodtam. És az első oldalán beleszerettem. Gyógyíthatatlanul. A legjobbkor: akkortájt jelent meg a hétkötetes regényciklus befejező kötete, nem kellett húsz évet várnom, mint a Gunslinger első olvasóinak, hogy megtudjam, eléri-e Roland élete célját, felkapaszkodik-e a Sötét Torony legfelső szobájáig, és mit talál ott. De így is csaknem két évig tartott, mire sikerült megvennem és elolvasnom valamennyi folytatást. A másik jó dolog, hogy az eredeti nyelven volt szerencsém hozzá. Egy betűt sem olvastam belőle magyarul, és valószínűleg csak kíváncsiságból fogok (sajnos megtörtént), átjön-e valamennyi réteg, finomság, lelemény (távolról sem). Egyelőre azonban elég, ha a fordítás címére gondolok, hogy legyőzzem kíváncsiságomat: "Setét Torony". De kár lenne kárhozhatni a fordítót és a kiadót. Az első kötettel láthatóan sem az író, sem az amerikai kiadó nem tudtak mit kezdeni. A kötet külleme, az illusztrációk (egyáltalán, az illusztrációk léte) azt sugallják, hogy legalábbis a kiadó az ifjúsági könyvek közé sorolta. A magyar fordító és kiadó, úgy tűnik, elsőre fantasynak ítélte.
Pedig sem ez, sem az, vagy ha úgy tetszik, minden egyszerre: fantasy, science-fiction, mágikus realizmus és természetfölötti (horror és spirituális). Ifjúsági irodalom, és nagyon is felnőtteknek szóló alkotás. Western történet és antiutópia, kalandos mese és filozófiai értekezés, ha úgy vesszük, kiadós társadalombírálat, környezeti segélykiáltás. Egyetlen dolog biztos: ez a sorozat nem egyértelműen egyenlő az érte kapott pénzzel. Az a gyanúm, hogy King még fizetett is volna, hogy megjelenjen. Szerencsére erre sem volt szükség. (Anekdot*: az utolsó kötetből egyetlen darab volt az egyik legnagyobb washingtoni könyváruházban, az eladók kétségbeesetten várták az utánnyomást. Végül azt az egyetlen, másnak félretett, de fel nem csípett darabot adták el nekem. Biztosan egészen elkeseredett fanatikusnak látszottam.)
Amennyire egy író szavára adni lehet, King alaposan megküzdött ezzel az anyaggal, évtizedekig küszködött vele, és be kell vallani, nem mindig győzelmesen került ki ebből a küzdelemből. De megtette, amit lehetett, és a végén legalábbis döntetlen az eredmény.
A Torony összefoglaló alkotás. Összefogja King szerteágazó életművének sok fonalát, ívet ad az életműnek. Hála Istennek, nem olyan módon, ahogyan Asimov bánt el sajátjával. King smooth operator. Összefoglaló oly módon is, hogy temérdek zsánert és műfajt olvaszt egyetlen regényfolyamba, és úgy is, hogy allúziói révén egészen nagyot meríthetünk az angolszász irodalom, filozófia világából. Legalábbis abból a részéből, amelyet King fontosnak tart.
Történet, karakterek
A sztori olyan egyszerű s egyben annyira összetett, hogy lehetetlen spoilerezni. Első közelítésben az ihlető Childe Roland to the Dark Tower Came címü Robert Browning vers [2] prózai kiteljesítése. Harminc valahány versszak több ezer oldalnyi prózába oldva. Bővebben, klasszikus lovagi küldetés, "quest", a titokzatos Sötét Torony keresése korokon és világokon keresztül. A Torony, mely egyben minden létező világegyetem központja és fenntartója, és melyet mellesleg a gonosz megtestesítője, a Kármin Király [3] elpusztítani szándékozik. Roland Deschain mániákus útkeresése egyben a Torony megmentésének eszköze is. Persze ez sem ilyen egyszerű: Rolandnak akadnak segítőtársai, és maga Roland sem az a csillogó páncélos lovag. Ugyan a legendák Arthur királyának egyenesági leszármazottja, de külsőleg (bevallottan) leginkább Clint Eastwood valamelyik spagetti westernből [4], és nem az Excaliburt forgatja, hanem az annak acéljából kovácsolt pisztolyt. Gunslinger ő, mesterlövész, a rend fegyveres őre, s mint ilyen, az utolsó a maga haldokló világában. A világ ugyanis "elmozdult", tér, idő, emberi viszonyok összeomlottak, összekuszálódtak a Kármin Király mesterkedéseinek következtében. Egészen általános a jó és rossz örök harcának ábrázolása.
Roland nem egyértelműen pozitív hős: mint Eastwood karaktere A Jó, a Rossz és a Csúfban, teszi, amit úgy hisz, tennie kell, nemigen törődve közben mások életével, bár a végeredmény többnyire jó, és a szándék sohasem rossz. Ne tagadjuk: megszállott. A Torony megszállottja. Nem azért akarja megmenteni a pusztulástól, hogy a világ ne pusztuljon el vele, hanem azért, mert ha a Torony leomlana, nem lenne képes beteljesíteni saját magára szabott küldetését: belépni a Sötét Toronyba, felkapaszkodni a legfelső szobába, és megnézni, mi is van ott...
Senki sem fekete vagy fehér ebben a könyvben. Inkább fehér és vörös, jegyezhetjük meg rosszmájúan, de ez sem igaz.
A Kármin Király leginkább Madách Luciferére emlékeztet, mint a tagadás örök szelleme, bár King Lucifere szélsőségesebb: mindent tagad, mindent el akar pusztítani, hogy aztán a semmin uralkodjék örökkön. Nyilvánvaló: őrült és ez tételesen többször is kimondatik a könyvben. De őrült-e igazán? Engem inkább a rend örök ellentétének, a káosznak, a rendezettség örök ellentétének, az entrópiának megtestesülésére emlékeztet. Így, a rend tagadása, tehát a rend szempontjából tökéletesen őrültnek kell látszania. Őrült beszéd és nincs benne rendszer
De nem egyértelműen csak gonosz a Kármin Király követe, Homályfia Walter (Walter O'Dim), Roland hús-vér ellenlábasa a regényben. Nem más ő, mint King több történetének gonosztevője, a háttérben munkálkodó varázserejű intrikus. A Stand Randall Flagg-je, hogy tisztán lássunk. Ő azzal nem törődik, ha tervei megvalósulása közben valami jó történik, csak fokozódjon a káosz a társadalomban, térben és időben. Walter nem akarja elpusztítani a világot, csupán meg akarja gyengíteni szövedékét, hogy elérje végső célját, mely nem más, mint belépni a Sötét Toronyba, felkapaszkodni a legfelső szobába, és megnézni, mi is van ott... Ismerős?
Nemigen vannak papírkarakterek a Sötét Torony világában, bár sokszor előkerül egy-egy szereplő, akinek úgy tűnik, nagy jelentősége van (legalábbis annyira kidolgozott, hogy azt hinné az ember), hogy azután örökre eltűnjön a "süllyesztöben". Nem tudom, hogy gyengéje vagy erőssége ez a könyvnek. Mindenesetre, Kinget ismerve, esetleg felbukkan majd egy jövendőbeli regényben [5]. Ahogy bekerült pár elöző történetből a jó öreg Randall Flagg és még pár ismerős. Az író szereti a szereplőit.
És én külön szeretem őt ezért.
Üzenet, mondanivaló, egyéb bullshit
Azt gondolhatnánk, miként a fantasztikus irodalom hivatásos lenézői, hogy Kingnél, a horrorszerzőnél erről szó sem lehet. Legfeljebb valami elcsépelt mondanivaló.
Mint, hát igen, a fehér és a vörös, a jó és rossz örök harca.
De itt van még az elgondolkoztató kép a technológiai civilizáció folyományairól és következményeiröl – jövőjéről. Arról, hogyan válik a mágia tudománnyá és a tudomány mágiává. Hommage á A.C. Clarke.
Ezzel párhuzamosan itt van a környezetpusztulás miatt érzett aggodalom, az emberi kisközösségek felbomlásáért érzett aggodalom, az emberi jövőért érzett aggodalom folyamatos jelenléte. Kingnek nincs optimista jövőképe. Bár a világok elpusztításáért a Kármin Király a felelős, a Király tehetetlen lenne szorgos emberi segítői nélkül. Az elembertelenedett (szó szerint) mamutcégek tevékenysége nélkül. Mert Homályfia Walter/Randall Flagg mindig megtalálja azt, aki segítségére lehet tervei megvalósításában.
Rendesen rímel ez a vélemény a Neil Gaiman Amerikai istenek-jében feltűnő új isten szerepére, tulajdonságaira – és bukására.
És itt a legfőbb üzenet, a mondanivaló, a lényeg: az író viszonya alkotásához.
Író ír*
De miért ír? És mi a következménye ennek a tevékenységnek? Miben áll az író felelőssége? Valójában az író alkot, vagy súgja neki valaki vagy valami, külső erő, hatalom, értelem, mit tudom én?
Minden valamirevaló író szembekerül egyszer, legalább egyetlenegyszer ezekkel a kérdésekkel. Mint ahogy azzal az érzéssel is, hogy is mondjam, amelyet Örkény olyan találóan megrajzolt egypercesében: a mindenhatóság érzésével [6].
King, mint a könyveiből készült filmekben oly gyakran, személyesen tűnik fel a Torony regényekben, hogy válaszoljon ezekre a kérdésekre. Hogy meséljen erről a rettenetes, felemelő érzésről. Erről a sötét hatalomról.
Pontosan a filmbéli feltűnések mutatják, számomra legalábbis, hogy Kingnek létezik egy erően narcisztikus oldala is. Ezzel megfejelve a mindenhatóság érzése oda vezet, ahová végül a Sötét Torony történet konkludál: a világot az író képzelőereje teremti. Finomítva: a világ az író művein keresztül teremti meg magát. Csinos, nemde?
De ez a teremtőerő felelősséggel is jár, és King nem veti el ezt a felelősséget. Mint ahogy nem hárítja el a felelősséget a képzelete által teremtett szereplőkkel szemben sem. Talán ezért nem papírfigurák, talán ez a felelősség tölti meg őket élettel, rajzolja őket teljessé. Még ha oldalakkal később pusztulás is vár rájuk. (Na jó, King bőbeszédűségét ismerve, fejezetekkel, kötetekkel később.)
A nyelv
Általában szokás Kinget a történet és nem a nyelv mesterének elismerni. (A valódi sznobéria az elözőt is tagadja, természetesen.)
A szokás (és a sznobéria) valószínűleg nem olvasta a Sötét Tornyot.
Ritkán találni annyi nyelvi bravúrt, nyelvalkotást, nyelvjárások olyan alapos és jártas ismeretét és használatát, mint az eredeti nyelvű könyvekben. Csak reménykedem, hogy mindez hiánytalanul átkerült a magyar fordításba.
Ha így van, say thankya!
Amerika hangja
Ebben a regényfolyamban Amerika a világok közepe, és nincs más hely Amerikán kívül. Pár évvel ezelőtt már csak emiatt sem olvastam volna el a könyvet. Szerencsére most már mindkettőt másképpen látom. És bocsássuk meg ennek az ízig-vérig amerikai írónak, amerikai embernek ezt a kis gyengeséget.
Az illusztrációk
Az első kötet után mindig a nagyalakú kiadásokat vettem meg. Pedig nem szeretem. Nagyok, kényelmetlen forgatni őket, pláne utazni velük és drágák. De az illusztrációk kárpótolnak mindezért.
Az első és utolsó kötetet, a The Gunslingert és a Dark Towert, ugyanaz a kéz, Michael Whelan keze illusztrálta. Whelan stílusa érettebb lett húsz év alatt, de nem mondanám, hogy nem az első kötet illusztrációi tetszenek jobban. A mókás a dologban, hogy a The Gunslinger első megjelenése idején senkinek sem volt fogalma sem, hogy nézhet ki a Sötét Torony... Mint ahogy arról sem, mi is valójában ez a valami. Mármint a regény.
A második kötet a The Drawing of the Three esetében már egyértelmű, mi lesz ez. Phil Hale szikár, különös hangulatú illusztrációi legalábbis ezt mutatják.
Az enyémek közül a harmadik regény a The Waste Lands képei - Ned Dameron alkotásai - a leggyengébbek. Ez a kötet egyébként az, melynek címlapján a legtöbbet gagyiztak a különféle borítóművészek Blaine a Mono ábrázolásával. Blaine, a Mono nevéhez méltóan egy hipermodern egysínű gyorsvasút, a kötetben szerepel továbbá egy klasszikus amerikai gőzmozdony, Csihu Charlie [7]. A kettő értelmetlen szintéziséből mindig valami brutális, démoni gőzmozdony került a címlapokra.
Ezek után, és mindenekfölött a Wizard and Glass elvont illusztrációi egészen más dimenzióba emelik a könyvet. Dave McKean, thankya.
A Wolves of the Calla illusztrációit Bernie Wrightson készítette. Számomra ezek a Dameron rajzokkal esnek azonos szintre.
A hatodik könyv, a Song of Susannah, képei Darrel Andersont dicsérik. Egyenértékűek McKean munkáival, bár egészen más stílust képviselnek. Ha egyszer ilyesmi jelenne meg a Galaktikában, mindenki megnyalhatná mind a tíz ujját.
Gyengék
Nincs tökéletes mű. Ez sem az. Sokszor feleslegesen bőbeszédű, sokszor értelmetlenül szűkszavú. Szubjektív és egyoldalú. Sokszor olcsó fordulatokkal operál. Sokszor bombasztikus. Sokszor csak deus ex machinákon keresztül jönnek a megoldások. Roland csatái mindig ugyanazon taktika szerint zajlanak. Satöbbi, satöbbi...
A vége, mindkét vége valószínűleg sokaknak nem teszik. De Kingnek ebben is igaza van: a vég annyira végleges...
Mindezek ellenére öszintén ajánlom mindenkinek. Hatalma van. Dark Power.
"Long days and pleasant nights."
Európa Kiadó, Bihari György fordítása.
*Remélem Esterházy Péter megbocsátja ennek használatát.
Jegyzetek
[1] Jellemzően az Ország féle Angol-Magyar szótár 2005-ös nyomásában a szó jelentése: 1. fegyveres gengszter 2. bérgyilkos. Grr. Ahogy a magyar fordítás címe is "A harcos". Grr, grr, grrr. SzVSz a "The Magnificent Seven" szerencsétlen "A hét mesterlövész" fordításának gyökeret verése után a The Gunslinger magyar fordítása nem lehetne más, mint "A mesterlövész".
Nem mintha a többi magyar cím száz százalékos lenne:
The Drawing of the Three – A hármak elhívatása, amikor a történetben egyértelműen kártyahúzásról, és Roland kísérőinek fizikai átrángatásáról van szó. Akkor már lehívást illett volna mondani…
The Waste Lands – Puszta földek, amikor egy kissé tiszteletben kellene/illene/lehetne tartani az Elliot allúziót, és ha már egyszer az ö Waste Land-je Átokföldjének fordítódott, ennek is akként kellett/illett/lehetett volna megjelennie.
Wizard and Glass – Varázsló és üveg, rendben lévő tükörfordítás lenne, ha az a bizonyos üveg nem éppen a varázsló varázsgömbje és nem a pálikásbutykosa lenne, mint ebből a címből sejthető.
The Wolves of the Calla - Callai farkasok, megint tükörfordítás. De a Calla farkasainak egészen más, több értelme lenne magyarban. (Közelebbi értelme az angol eredetihez. Calla egyszerűen földet, országot jelent King szótárában, és a Föld (Calla) farkasai egészen mély filozófiai tartalmat hordoz(ná)nak. Hasonlóan a Föld söpredékéhez, hogy érthető legyen, mire gondolok.)
Maga a Setét Torony, a ciklus és a befejező kötet magyar címe is rettenetes: King rendesen archizálja a nyelvet ahol szükséges, de sehol, egyetlen egyszer sincs utalás arra, hogy az örökkévaló Torony neve archaizálva lenne. A Setét szó használata az egyszerű Sötét helyett valami orbitális tévedés. Azokból az időkböl, amikor a teljes ciklus még nem állt rendelkezésre, a Browning vers Tellér Gyula általi fordítása a "setéttel" viszont igen. Ami a versnél talán helyénvaló, bár a "setét" inkább a középangol "derk" megfelelője lenne - és a versben is "dark" áll.
[2] Roland lovag a Sötét Toronyhoz ért. A hetedik kötet végén található eredeti vers engem nem fogott meg igazán: a szokott angol romantikus hőbörgés, jó adag titokzatoskodással nyakon öntve (néhol úgy néz ki, még a költőnek sem világos, mit akar mondani), szánalmas angol rímekkel. Az utolsó versszak sorvégei például: met/frame/flame/yet/set/came. Ennyit a líra tömörítö erejéről.
[3] A crimson és carmin - karmazsin és kármin mint színek, a vörös különbözö árnyalatai, azonban mind a crimson, mind a carmin, mint pigmentek ugyanarra a bíbortetűből származó festékre utalnak, melynek a kárminsav a színanyaga. Na itt igazodj ki! A Karmazsin Király mindenesetre kényelmetlenül hosszú, és a kármin szín személyesen jobban tetszik. Mélyebb árnyalat.
[5] Például: Atlantisz gyermekei.
[6] Örkény István A megváltó.
[7] Charlie the Choo-Choo.
Ifjú barátom azóta felhagyott a King rajongással, és a Dark Towerrel is leállt a negyedik kötetnél. (Felnőtt? Azt azért nem...) A 2005-ös second hand könyvvásáron azonban megláttam a Gunslingert [1], és mivel bőségesen belefért a két-gallon-könyvet-tíz-dollárért árba, megvettem. Aztán elolvastam a másik harminc könyvet, és még sok mást, de végül is ráfanyalodtam. És az első oldalán beleszerettem. Gyógyíthatatlanul. A legjobbkor: akkortájt jelent meg a hétkötetes regényciklus befejező kötete, nem kellett húsz évet várnom, mint a Gunslinger első olvasóinak, hogy megtudjam, eléri-e Roland élete célját, felkapaszkodik-e a Sötét Torony legfelső szobájáig, és mit talál ott. De így is csaknem két évig tartott, mire sikerült megvennem és elolvasnom valamennyi folytatást. A másik jó dolog, hogy az eredeti nyelven volt szerencsém hozzá. Egy betűt sem olvastam belőle magyarul, és valószínűleg csak kíváncsiságból fogok (sajnos megtörtént), átjön-e valamennyi réteg, finomság, lelemény (távolról sem). Egyelőre azonban elég, ha a fordítás címére gondolok, hogy legyőzzem kíváncsiságomat: "Setét Torony". De kár lenne kárhozhatni a fordítót és a kiadót. Az első kötettel láthatóan sem az író, sem az amerikai kiadó nem tudtak mit kezdeni. A kötet külleme, az illusztrációk (egyáltalán, az illusztrációk léte) azt sugallják, hogy legalábbis a kiadó az ifjúsági könyvek közé sorolta. A magyar fordító és kiadó, úgy tűnik, elsőre fantasynak ítélte.
Pedig sem ez, sem az, vagy ha úgy tetszik, minden egyszerre: fantasy, science-fiction, mágikus realizmus és természetfölötti (horror és spirituális). Ifjúsági irodalom, és nagyon is felnőtteknek szóló alkotás. Western történet és antiutópia, kalandos mese és filozófiai értekezés, ha úgy vesszük, kiadós társadalombírálat, környezeti segélykiáltás. Egyetlen dolog biztos: ez a sorozat nem egyértelműen egyenlő az érte kapott pénzzel. Az a gyanúm, hogy King még fizetett is volna, hogy megjelenjen. Szerencsére erre sem volt szükség. (Anekdot*: az utolsó kötetből egyetlen darab volt az egyik legnagyobb washingtoni könyváruházban, az eladók kétségbeesetten várták az utánnyomást. Végül azt az egyetlen, másnak félretett, de fel nem csípett darabot adták el nekem. Biztosan egészen elkeseredett fanatikusnak látszottam.)
Amennyire egy író szavára adni lehet, King alaposan megküzdött ezzel az anyaggal, évtizedekig küszködött vele, és be kell vallani, nem mindig győzelmesen került ki ebből a küzdelemből. De megtette, amit lehetett, és a végén legalábbis döntetlen az eredmény.
A Torony összefoglaló alkotás. Összefogja King szerteágazó életművének sok fonalát, ívet ad az életműnek. Hála Istennek, nem olyan módon, ahogyan Asimov bánt el sajátjával. King smooth operator. Összefoglaló oly módon is, hogy temérdek zsánert és műfajt olvaszt egyetlen regényfolyamba, és úgy is, hogy allúziói révén egészen nagyot meríthetünk az angolszász irodalom, filozófia világából. Legalábbis abból a részéből, amelyet King fontosnak tart.
Történet, karakterek
A sztori olyan egyszerű s egyben annyira összetett, hogy lehetetlen spoilerezni. Első közelítésben az ihlető Childe Roland to the Dark Tower Came címü Robert Browning vers [2] prózai kiteljesítése. Harminc valahány versszak több ezer oldalnyi prózába oldva. Bővebben, klasszikus lovagi küldetés, "quest", a titokzatos Sötét Torony keresése korokon és világokon keresztül. A Torony, mely egyben minden létező világegyetem központja és fenntartója, és melyet mellesleg a gonosz megtestesítője, a Kármin Király [3] elpusztítani szándékozik. Roland Deschain mániákus útkeresése egyben a Torony megmentésének eszköze is. Persze ez sem ilyen egyszerű: Rolandnak akadnak segítőtársai, és maga Roland sem az a csillogó páncélos lovag. Ugyan a legendák Arthur királyának egyenesági leszármazottja, de külsőleg (bevallottan) leginkább Clint Eastwood valamelyik spagetti westernből [4], és nem az Excaliburt forgatja, hanem az annak acéljából kovácsolt pisztolyt. Gunslinger ő, mesterlövész, a rend fegyveres őre, s mint ilyen, az utolsó a maga haldokló világában. A világ ugyanis "elmozdult", tér, idő, emberi viszonyok összeomlottak, összekuszálódtak a Kármin Király mesterkedéseinek következtében. Egészen általános a jó és rossz örök harcának ábrázolása.
Roland nem egyértelműen pozitív hős: mint Eastwood karaktere A Jó, a Rossz és a Csúfban, teszi, amit úgy hisz, tennie kell, nemigen törődve közben mások életével, bár a végeredmény többnyire jó, és a szándék sohasem rossz. Ne tagadjuk: megszállott. A Torony megszállottja. Nem azért akarja megmenteni a pusztulástól, hogy a világ ne pusztuljon el vele, hanem azért, mert ha a Torony leomlana, nem lenne képes beteljesíteni saját magára szabott küldetését: belépni a Sötét Toronyba, felkapaszkodni a legfelső szobába, és megnézni, mi is van ott...
Senki sem fekete vagy fehér ebben a könyvben. Inkább fehér és vörös, jegyezhetjük meg rosszmájúan, de ez sem igaz.
A Kármin Király leginkább Madách Luciferére emlékeztet, mint a tagadás örök szelleme, bár King Lucifere szélsőségesebb: mindent tagad, mindent el akar pusztítani, hogy aztán a semmin uralkodjék örökkön. Nyilvánvaló: őrült és ez tételesen többször is kimondatik a könyvben. De őrült-e igazán? Engem inkább a rend örök ellentétének, a káosznak, a rendezettség örök ellentétének, az entrópiának megtestesülésére emlékeztet. Így, a rend tagadása, tehát a rend szempontjából tökéletesen őrültnek kell látszania. Őrült beszéd és nincs benne rendszer
De nem egyértelműen csak gonosz a Kármin Király követe, Homályfia Walter (Walter O'Dim), Roland hús-vér ellenlábasa a regényben. Nem más ő, mint King több történetének gonosztevője, a háttérben munkálkodó varázserejű intrikus. A Stand Randall Flagg-je, hogy tisztán lássunk. Ő azzal nem törődik, ha tervei megvalósulása közben valami jó történik, csak fokozódjon a káosz a társadalomban, térben és időben. Walter nem akarja elpusztítani a világot, csupán meg akarja gyengíteni szövedékét, hogy elérje végső célját, mely nem más, mint belépni a Sötét Toronyba, felkapaszkodni a legfelső szobába, és megnézni, mi is van ott... Ismerős?
Nemigen vannak papírkarakterek a Sötét Torony világában, bár sokszor előkerül egy-egy szereplő, akinek úgy tűnik, nagy jelentősége van (legalábbis annyira kidolgozott, hogy azt hinné az ember), hogy azután örökre eltűnjön a "süllyesztöben". Nem tudom, hogy gyengéje vagy erőssége ez a könyvnek. Mindenesetre, Kinget ismerve, esetleg felbukkan majd egy jövendőbeli regényben [5]. Ahogy bekerült pár elöző történetből a jó öreg Randall Flagg és még pár ismerős. Az író szereti a szereplőit.
És én külön szeretem őt ezért.
Üzenet, mondanivaló, egyéb bullshit
Azt gondolhatnánk, miként a fantasztikus irodalom hivatásos lenézői, hogy Kingnél, a horrorszerzőnél erről szó sem lehet. Legfeljebb valami elcsépelt mondanivaló.
Mint, hát igen, a fehér és a vörös, a jó és rossz örök harca.
De itt van még az elgondolkoztató kép a technológiai civilizáció folyományairól és következményeiröl – jövőjéről. Arról, hogyan válik a mágia tudománnyá és a tudomány mágiává. Hommage á A.C. Clarke.
Ezzel párhuzamosan itt van a környezetpusztulás miatt érzett aggodalom, az emberi kisközösségek felbomlásáért érzett aggodalom, az emberi jövőért érzett aggodalom folyamatos jelenléte. Kingnek nincs optimista jövőképe. Bár a világok elpusztításáért a Kármin Király a felelős, a Király tehetetlen lenne szorgos emberi segítői nélkül. Az elembertelenedett (szó szerint) mamutcégek tevékenysége nélkül. Mert Homályfia Walter/Randall Flagg mindig megtalálja azt, aki segítségére lehet tervei megvalósításában.
Rendesen rímel ez a vélemény a Neil Gaiman Amerikai istenek-jében feltűnő új isten szerepére, tulajdonságaira – és bukására.
És itt a legfőbb üzenet, a mondanivaló, a lényeg: az író viszonya alkotásához.
Író ír*
De miért ír? És mi a következménye ennek a tevékenységnek? Miben áll az író felelőssége? Valójában az író alkot, vagy súgja neki valaki vagy valami, külső erő, hatalom, értelem, mit tudom én?
Minden valamirevaló író szembekerül egyszer, legalább egyetlenegyszer ezekkel a kérdésekkel. Mint ahogy azzal az érzéssel is, hogy is mondjam, amelyet Örkény olyan találóan megrajzolt egypercesében: a mindenhatóság érzésével [6].
King, mint a könyveiből készült filmekben oly gyakran, személyesen tűnik fel a Torony regényekben, hogy válaszoljon ezekre a kérdésekre. Hogy meséljen erről a rettenetes, felemelő érzésről. Erről a sötét hatalomról.
Pontosan a filmbéli feltűnések mutatják, számomra legalábbis, hogy Kingnek létezik egy erően narcisztikus oldala is. Ezzel megfejelve a mindenhatóság érzése oda vezet, ahová végül a Sötét Torony történet konkludál: a világot az író képzelőereje teremti. Finomítva: a világ az író művein keresztül teremti meg magát. Csinos, nemde?
De ez a teremtőerő felelősséggel is jár, és King nem veti el ezt a felelősséget. Mint ahogy nem hárítja el a felelősséget a képzelete által teremtett szereplőkkel szemben sem. Talán ezért nem papírfigurák, talán ez a felelősség tölti meg őket élettel, rajzolja őket teljessé. Még ha oldalakkal később pusztulás is vár rájuk. (Na jó, King bőbeszédűségét ismerve, fejezetekkel, kötetekkel később.)
A nyelv
Általában szokás Kinget a történet és nem a nyelv mesterének elismerni. (A valódi sznobéria az elözőt is tagadja, természetesen.)
A szokás (és a sznobéria) valószínűleg nem olvasta a Sötét Tornyot.
Ritkán találni annyi nyelvi bravúrt, nyelvalkotást, nyelvjárások olyan alapos és jártas ismeretét és használatát, mint az eredeti nyelvű könyvekben. Csak reménykedem, hogy mindez hiánytalanul átkerült a magyar fordításba.
Ha így van, say thankya!
Amerika hangja
Ebben a regényfolyamban Amerika a világok közepe, és nincs más hely Amerikán kívül. Pár évvel ezelőtt már csak emiatt sem olvastam volna el a könyvet. Szerencsére most már mindkettőt másképpen látom. És bocsássuk meg ennek az ízig-vérig amerikai írónak, amerikai embernek ezt a kis gyengeséget.
Az illusztrációk
Az első kötet után mindig a nagyalakú kiadásokat vettem meg. Pedig nem szeretem. Nagyok, kényelmetlen forgatni őket, pláne utazni velük és drágák. De az illusztrációk kárpótolnak mindezért.
Az első és utolsó kötetet, a The Gunslingert és a Dark Towert, ugyanaz a kéz, Michael Whelan keze illusztrálta. Whelan stílusa érettebb lett húsz év alatt, de nem mondanám, hogy nem az első kötet illusztrációi tetszenek jobban. A mókás a dologban, hogy a The Gunslinger első megjelenése idején senkinek sem volt fogalma sem, hogy nézhet ki a Sötét Torony... Mint ahogy arról sem, mi is valójában ez a valami. Mármint a regény.
A második kötet a The Drawing of the Three esetében már egyértelmű, mi lesz ez. Phil Hale szikár, különös hangulatú illusztrációi legalábbis ezt mutatják.
Az enyémek közül a harmadik regény a The Waste Lands képei - Ned Dameron alkotásai - a leggyengébbek. Ez a kötet egyébként az, melynek címlapján a legtöbbet gagyiztak a különféle borítóművészek Blaine a Mono ábrázolásával. Blaine, a Mono nevéhez méltóan egy hipermodern egysínű gyorsvasút, a kötetben szerepel továbbá egy klasszikus amerikai gőzmozdony, Csihu Charlie [7]. A kettő értelmetlen szintéziséből mindig valami brutális, démoni gőzmozdony került a címlapokra.
Ezek után, és mindenekfölött a Wizard and Glass elvont illusztrációi egészen más dimenzióba emelik a könyvet. Dave McKean, thankya.
A Wolves of the Calla illusztrációit Bernie Wrightson készítette. Számomra ezek a Dameron rajzokkal esnek azonos szintre.
A hatodik könyv, a Song of Susannah, képei Darrel Andersont dicsérik. Egyenértékűek McKean munkáival, bár egészen más stílust képviselnek. Ha egyszer ilyesmi jelenne meg a Galaktikában, mindenki megnyalhatná mind a tíz ujját.
Gyengék
Nincs tökéletes mű. Ez sem az. Sokszor feleslegesen bőbeszédű, sokszor értelmetlenül szűkszavú. Szubjektív és egyoldalú. Sokszor olcsó fordulatokkal operál. Sokszor bombasztikus. Sokszor csak deus ex machinákon keresztül jönnek a megoldások. Roland csatái mindig ugyanazon taktika szerint zajlanak. Satöbbi, satöbbi...
A vége, mindkét vége valószínűleg sokaknak nem teszik. De Kingnek ebben is igaza van: a vég annyira végleges...
Mindezek ellenére öszintén ajánlom mindenkinek. Hatalma van. Dark Power.
"Long days and pleasant nights."
Európa Kiadó, Bihari György fordítása.
*Remélem Esterházy Péter megbocsátja ennek használatát.
Jegyzetek
[1] Jellemzően az Ország féle Angol-Magyar szótár 2005-ös nyomásában a szó jelentése: 1. fegyveres gengszter 2. bérgyilkos. Grr. Ahogy a magyar fordítás címe is "A harcos". Grr, grr, grrr. SzVSz a "The Magnificent Seven" szerencsétlen "A hét mesterlövész" fordításának gyökeret verése után a The Gunslinger magyar fordítása nem lehetne más, mint "A mesterlövész".
Nem mintha a többi magyar cím száz százalékos lenne:
The Drawing of the Three – A hármak elhívatása, amikor a történetben egyértelműen kártyahúzásról, és Roland kísérőinek fizikai átrángatásáról van szó. Akkor már lehívást illett volna mondani…
The Waste Lands – Puszta földek, amikor egy kissé tiszteletben kellene/illene/lehetne tartani az Elliot allúziót, és ha már egyszer az ö Waste Land-je Átokföldjének fordítódott, ennek is akként kellett/illett/lehetett volna megjelennie.
Wizard and Glass – Varázsló és üveg, rendben lévő tükörfordítás lenne, ha az a bizonyos üveg nem éppen a varázsló varázsgömbje és nem a pálikásbutykosa lenne, mint ebből a címből sejthető.
The Wolves of the Calla - Callai farkasok, megint tükörfordítás. De a Calla farkasainak egészen más, több értelme lenne magyarban. (Közelebbi értelme az angol eredetihez. Calla egyszerűen földet, országot jelent King szótárában, és a Föld (Calla) farkasai egészen mély filozófiai tartalmat hordoz(ná)nak. Hasonlóan a Föld söpredékéhez, hogy érthető legyen, mire gondolok.)
Maga a Setét Torony, a ciklus és a befejező kötet magyar címe is rettenetes: King rendesen archizálja a nyelvet ahol szükséges, de sehol, egyetlen egyszer sincs utalás arra, hogy az örökkévaló Torony neve archaizálva lenne. A Setét szó használata az egyszerű Sötét helyett valami orbitális tévedés. Azokból az időkböl, amikor a teljes ciklus még nem állt rendelkezésre, a Browning vers Tellér Gyula általi fordítása a "setéttel" viszont igen. Ami a versnél talán helyénvaló, bár a "setét" inkább a középangol "derk" megfelelője lenne - és a versben is "dark" áll.
[2] Roland lovag a Sötét Toronyhoz ért. A hetedik kötet végén található eredeti vers engem nem fogott meg igazán: a szokott angol romantikus hőbörgés, jó adag titokzatoskodással nyakon öntve (néhol úgy néz ki, még a költőnek sem világos, mit akar mondani), szánalmas angol rímekkel. Az utolsó versszak sorvégei például: met/frame/flame/yet/set/came. Ennyit a líra tömörítö erejéről.
[3] A crimson és carmin - karmazsin és kármin mint színek, a vörös különbözö árnyalatai, azonban mind a crimson, mind a carmin, mint pigmentek ugyanarra a bíbortetűből származó festékre utalnak, melynek a kárminsav a színanyaga. Na itt igazodj ki! A Karmazsin Király mindenesetre kényelmetlenül hosszú, és a kármin szín személyesen jobban tetszik. Mélyebb árnyalat.
- A Crimson King alliterál (valószínűleg ezért választotta nevéül az ihlető zenekar), a Purple King – Bíbor Király nem. Ezzel a fordítással tehát ez nyelvi réteg elveszett, míg az általam ajánlott Kármin Királlyal megmarad.
- Méltatlan azt képzelni, hogy az író ne lett volna tisztában a szavak jelentésével. Ha bíbort akart volna, akkor bíbort ír.
- Valószínüleg éppen az egyházi méltóságok lilulása miatt nem használta King a purple-bíbor szót.
- A Crimson King egyértelműen vörös. Az íróval egyetértésben született illusztrációkon is. Annál is inkább, mert a regényfolyamban a jó és a rossz harcát a vörös és fehér harca szimbolizálja. A kármin vörös színárnyalat, minden lilaság nélkül.
- A regény Crimson Kingje egyáltalán nem fenséges (királyi) alak, nemigen járna neki a királyi bíbor. Leginkább kártyakirályra emlékeztet, mely allúzió tovább visz Lewis Caroll világaiba. A kőr és a káró kártyaszín egyáltalán nem bíbor, hanem vörös színű.
[5] Például: Atlantisz gyermekei.
[6] Örkény István A megváltó.
[7] Charlie the Choo-Choo.
6 megjegyzés:
A Rémkoppantókat olvasom éppen, és nem tetszik. Már többször csaknem abbahagytam, de eddig meg tudtam győzni magam.
Fájdalmasan túlírt könyv, de van benne fantázia, a kíváncsiság még hajt előre…
Jellegzetesen King. Még nekem is, pedig 30 év alatt összesen két könyvét olvastam.
A Seötét Torony* kötetei közül kettőt tudtam eddig beszerezni. Fájdalmamra, a 2. és a 3. kötetet. Most lejárhatom a lábam, míg az antikváriumba meg tudom venni az elsőt!
*ezzel a névvel nemesebb, sznoboknak is szerethetőbb lehet a regénysorozat, ill. nem kell a „setét” szó miatt bosszankodni
antikváriumban, természetesen
Köszönöm az écát!
A rémkoppantók nem az a könyv, ami alapján Kinget megszeressük, bár szar sci-finek éppen mögfelel.
Ha Gunslingert is tucc szerezni, lö a kalappal!
Écát az éceszgéber ad?
(találtam egy könyvesboltot, ahol 4ezer Ft-ért adják a könyvet - hogy sülne ki a szemük - a polcon egy sincs - mondták, holnapra talán felhozzák a raktárból, ha tényleg van belőle)
Neked nincs meg?
ellenorizni kell:)
Épp a napokban jutott eszembe! Oda is adtam Natáliának az első könyvet, hogy szerintem ezt bírni fogja. Mégsem találkozik az ember minden nap kétszáz oldalas verssel.
Megjegyzés küldése