2012. február 26., vasárnap

Pillantás a pokolba

A kötetről általában.

A Pillantás a pokolba antológia esetében első pillantásra talán csak cím kissé ügyetlen, minden figyelemfelhívó szerepet magáról lerázó tipográfiája, és a piros sraffozott! keretben éktelenkedő 14-es szám utalhat arra, hogy amatőr/kezdő írók antológiájáról van szó. Ez a 14-es szám, meg a kerete minden könyvészeti elvet üt az elhelyezése, megjelenése és titokzatos jelentése (most sem tudom, mit akar mondani!) okán. Az amatörizmusról a fedélgrafika is csak kevéssé árulkodik, de annyi festészet-technikai hiányosság, amennyi a képen van, bőven belefér manapság. Jobban zavar, hogy a címmel ellentétben a pillantás az ablakon keresztül inkább az Édent láttatja – viszont ennyi koncepcionális zavar is belefér a ma vizuálitásába.

Ki tudhatja, hogy kinek mi a pokol? Már Hobo is megmondta negyedszázaddal ezelőtt: nekünk a Pokol, de neki az Éden.

Ha belelapoz az ember a könyvbe, igényes tördelést, szép oldaltükröt talál (ebből viszont lett egy kis többletmunkája a lányomnak, de erről később!).

Ha viszont a tartalomjegyzéket tekintjük kissé avatottabb szemmel, azonnal kiugrik, miről is van szó: az írások hossza elárulja, hogy itt bizony minden valószínűség szerint többnyire kezdőket találunk. Három-négy-öt oldalban bizony leginkább csak ötletnovellára számíthat az ember, ami önmagában általában, és különösen a sci-fiben alig baj (leginkább csak az én hátam szokott borsózni az ötletparádétól, nyilván mert nekem nincsen soha egy sem), de ha a tematika a borzongás, akkor ott bizony az atmoszférateremtés a lényeg, ahhoz pedig terjedelem kell, nincs mese, még a legnagyobbaknak is.

Nem recenzálni szándékozom a kötetet, mert nem erre kértek, hanem kissé kritikusan széjjel szedni novellánként, és persze, mivel novellák sokaságáról van szó, elhelyezni az írásokat az Irodalmi Térben. Az IT pontok alapján akár rangsor is felállítható a novellák között, de ezt én nem tettem meg. Nem ez a cél, és sok értelme sincsen bármilyen rangsornak ebben az esetben.

Az elemzési módszer másik lényeges eleme volt, hogy a kötet írásait, legalábbis a saját néven publikáló szerzők esetében, névtelenné tettem, mivel a szerzők közül várhatóan többet is ismerek már. Így, mielőtt kinyitottam volna a kötetet, a lányommal kihúzattam az összes magyar írói nevet – piszok nagy munka volt a fejlécben is elegánsan megadott szerző és cím miatt. Csak a tartalomjegyzék maradt érintetlen, hogy a végén megnézhessem, kikkel is szaporítom halálos ellenségeim gyarapodó névsorát a következő évekre.

Az elemzés három részből áll: az első részben a novellák analízise jön külön-külön, majd az IT koordinátákra vethet egy pillantást, akinek van idege hozzá, végül az előzőek fényében a kötet egészének néhány jól megfogható írástechnikai jellemzőjét is körbejárom.

1.
Boros András - Éjszakai járat

Jó stílusban megírt novella, melynek legfőbb gyengeségei a stiláris és tematikai eredetiség hiánya és az átgondolatlanság. Az előbbi talán nem egészen a szerző hibája: olvasottság kérdése, hogy a felmerülő szenzációs ötletet megírja-e az ember vagy nem és fiatal szerzőnél bizony elfordul, hogy nem ismeri az elődök hasonló munkáit. Az áthallások például Kosztolányihoz és/vagy László Zoltánhoz persze csupán tematikaiak – a szerző egyelőre még messze jár attól, hogy komolyan összemérhető legyen velük.

Annál is inkább, mert az írástechnikai hiányosságok, az átgondolatlanság már a terjedelemben is jelentkeznek. Ekkora (ilyen kis) terjedelemben esély sincsen a kibontakozásra a borzongás tematikában. Három oldalba alig fér bele valami jellemrajz (legalábbis csak a legkisebb erejű, az íróé), nem fér bele atmoszféra, cselekmény és motiváció, még történet sem, csak az „ötlet”. Az egészre könnyedén ráülepedhet a leírás és filozofálgatás savanyú párája. Az előbbivel azért kell vigyázni, mert irodalmi-nyelvi közhelyekre csábít, az utóbbira azért, mert önmagában fejnehézzé, didaktikussá teheti a szöveget. Minden kezdő figyelmébe: vagy legyen bátor és kitartó írni, vagy ne erőltesse korán az írást!

Külön értékeltem egyébként hogy nem a kezdőkre annyira jellemző, indok és értelem nélküli E1 elbeszélésmódot választotta a szerző.

IT: 9,39

Christine Ardens - Lili

Ebben az esetben sem a tehetséggel van baj, hanem a bátortalansággal, a könnyebbnek tűnő út választásával és az eredetiséggel. Jó lenne, ha a szerkesztők figyelmeztetnék kezdő íróikat, hogy az Egyes Szám, Első Személy csak látszólag könnyű! Észnél kell lenni, ha használni akarja valaki! Ebben az írásban is kiderül, milyen könnyedén válik egy kretén monológjává, ha az író elmulasztja jelezni, hogy a történéseket kinek és miért mondja el a narrátor. Nem hiszem, hogy az író úgy gondolta volna, hogy szereplője önmagának kommentálja, önmagának, önmagában írja le a történéseket – csak az őrültek és a kicsi gyerekek tesznek így. Ép, érettebb elme mesél valakinek, vagy beszámolót ír.

Ez esetben persze védhető, hogy a narrátor már előbb megbuggyant – lenne rá oka. Akkor viszont az őrületnek másképpen is sütnie kellene a szövegből – látunk majd erre kiváló példát a kötetben. Ehelyett ennek a narrátornak még közhelyes megfogalmazásokra is futja az idejéből.

A szövegre ezen kívül az előző írásnál felsoroltak is érvényesek.

IT: 9,49

Ripp Gábor - Álpadló

Ennek az írásnak a legfőbb baja, hogy a szerző i.) nagyon irodalmi akar lenni, miközben ii.) írástechnikai hiányosságokkal küzd, de iii.) legfőképpen nem tudja, hogy mit akar a szövegével.

Ez az – egyébként eredetinek mondható, és jó – ötlet, ez a téma regényért kiált. A választott forma viszont a lehető legrosszabb, a megvalósítás pedig kellően illik a rossz formaválasztáshoz. Ebbe a témába cselekmény, jellemek – hős! – kell. Így önmagában csak valami didaktikus terjedelmi szörnyeteg lett belőle, amely már az első födémszakadás után további több tucat oldalnyi unalom ígéretével taszít el.

A stílus pedig…

Értsük már meg! A magyar nyelv ékessége, hogy kerüli – ki tudja kerülni! –, sőt megveti – gazdagsága okán joggal! – a nyelvi, irodalmi közhelyeket, a hivatalnoki, gimnáziumi, zsurnaliszta fogalmazgatást. Az Álpadlóban hemzsegnek a közhelyek. Nem lesz tőle irodalmibb a szöveg! Csak farnehéz…

Nem javított a benyomáson, hogy az idősíkok embereit saját nyelvükön próbálta megszólítani az író. Úgy sem, hogy jelezte, valamiféle telepátia révén hallja az elnyelt emberek hangját. Sőt így még bumfordibb az egész: a tizenhatodik századi cigányok rontott huszadik századi romungró nyelven gondolkodnának? Pannónia Provincia római polgárai huszadik századi irodalomórai szinten csevegnének?

Bizony, sok itt az átgondolni és átírni való. Amit meg kell tenni, mert kár lenne azért a történetért, amely a szöveg mögött rejtőzik. Annál is inkább, mert a szerzőnek van bátorsága valódi sok idősíkos, sok cselekményvonalas történetet írni, nem csupán az elcsépelt flashback technikán lovagolni, mint a kötet írásainak jó része.

IT: 7,55

Sinka Dávid - Csontváz a szekrényben

Semmi baj nem lenne ezzel az írással, ha nem csupán egyetlen ötletre épülne. A terjedelem szánalmasan és eszköztelenségig kicsi, mégis dicséri a szerző ügyességét, hogy a kevéssé eredeti ötlet és stílus ellenére, csaknem sikerült a kellő atmoszférát megteremtenie a végső félelemhez.

IT: 10,21

Dana - Hívatlan látogató

Erősen közepes alkotás, ugyanazokkal a hibákkal, melyeket a Lilinél elővezettem. Hogy még rontson is az E1 hibás használatán, az elbeszélő meg is hal a végén. Most kinek is mesél?

A terjedelemmel itt nem lenne probléma, csak éppen nem azzal telt meg a 11 oldal, amivel kellett volna. Nyilván, mert ehhez a témához, mely ugyan nem túlságosan eredeti, de kiaknázható, kellett volna valódi történet, vagy legalább valódi jellemrajz.

A jó stílus ellenére így az egész közepesre sikerült.

IT: 9,27

Anonymus R. Chynewa - A telefon

Szellemes, bár nem túl eredeti és meglehetősen nehézkesen megírt történet, melyet a végső magyarázkodás még jobban elrontott.

Az E1 jelen idő az az elbeszélésmód, mely a legtöbb önfegyelmet kívánja az írótól, és a legmélyebb hitet az olvasótól. Ez túlmegy az E1 múlt szokásos közmegegyezésein.

És, még ha ezek a megegyezések meg is köttettek évtizedekkel ezelőtt, jelen időben, amikor a gondolkodást, a gondolatfolyamot ábrázoljuk, és párhuzamosan a külvilág történéseit is el kell beszéljük, nagyon gondos lavírozás szükségeltetik, hogy a szöveg ne hasson egy gügye monológjának. A szerző itt ilyesmire nem figyelt. Sajnos azt kel mondjam, a gügye monológja helyénvaló: a történet hőse azt sem vette észre, hogy meghalt. És ez nem paródia, ez halálosan komoly – hiszen ez a poén, ezt nem kellene észrevennie az olvasónak csak a legutolsó pillanatban. Jóval korábban észrevesszük…

Mindezen gondolati hiányosságokat erőteljes érzelmi töltettel próbálja kompenzálni a szerző. Sajnos nálam ez sem érte el a hatást, pedig majdnem teljesen egy cipőben járok a történet hősével (én még, azt hiszem, élek).

Azt viszont ügyesen oldotta meg az író, hogy a kockázatosan kicsiny terjedelembe történetet vigyen.

IT: 9,01

Bukros Zsolt - Az emlékezet útvesztői

Ezt már olvastam Zsolttól valahol. Nem lett jobb azóta, pedig megért volna egy alapos átgondolást, átírást. Hiába van a szerző kezében a szakma, ha hagyja magát szétmászni, elsodortatni a téma által. Ebben a sokrétegű, súlyos társadalmi mondanivalót hordozó ötletben, még, ha elemeiben nem is túlságosan eredeti, egy kisregény rejlik. Kár volt elpuffantani tíz oldalban.

Át kellett volna gondolni, hogy egy többszörös személyiségcserén alapuló történethez az E1 elbeszélésmód a legmegfelelőbb választás-e. És, ha már valamilyen nehezen indokolható okból ezt választotta, több tucat megírt novella után tudnia illene, hogy az E1 múlt indok nélkül a semmiben lóg.

Bár Zsolt stílusát név nélkül is felismerem, egyéni hangja ebben a szövegben inkább hiányzik.

IT: 10,68

Kovács R. Andrea - Pillantás a pokolba

Újabb, indok nélküli Egyes Szám, Első Személyű szöveg, azzal a kínos érzéssel, hogy a főszereplővel mégsem történik semmi gonoszul-angyalian misztikus – egyszerűen sült bolond.

Pedig, ha már mindenáron E1-et akart a szerző, a kínálkozó, kézenfekvő lehetőség, a vallomás ott volt a kezében. Ez tökéletesen működött volna külső narrátoros keretben, amikor nem a főszereplő találgatná, hogy a végső dráma tanúi mit is gondolhatnak, hanem a narrátor biztos tudással közli.

Azért bosszantó ez az amatőr választás, mert máskülönben – tematikai és stiláris kliséi ellenére – terjedelmileg és szerkezet szempontjából jól eltalált szöveg.

IT: 9,49

Chrys Cage - A gyermekevő

Újabb indokolatlan E1 elbeszélésmódú szöveg, a kötetben már unalmassá koptatott flashback technikával kiegészítve. Pedig úgy indult, mint egy valódi elbeszélés vagy vallomás, levél, napló. Sajnos a végére az indulásról mind a szerző, mind a szerkesztő megfeledkezett, így az első mondat bemutatkozása suta, ügyetlen balfogássá változott.

Arról nem is beszélve, hogy a téma, az ötlet elbírt volna egy csavart (az ötlet és a szöveg még ebben a formában is hordozza magában), hogy valamivel eredetibb legyen.

Csak azt tudom mondani: ha valakinek ambíciója és tehetsége is van az íráshoz, az törekedjen jóval több eredetiségre stilárisan és tematikában is. Ehhez nem árt, ha szélesebb körben olvas a választott tematikában, hogy elkerülje már vékonyra koptatott ötletek és a stiláris eszközök továbberodálását.

IT: 9,95

Tom Query - „Békalány”

Bár tematikájában nem igazán eredeti, de hatásos szöveg. Félelmetesen őrült, ugyanakkor hideg fejjel átgondolt, tetszetős szerkezetben, szinte lírai gördülékenységgel megírva.

Az E1 választása indokolt: bármilyen idióta monológgal előjöhet a szerző, mivel a főhőse/narrátora komplett őrült. Vagy másik olvasatban a gonosz maga.

Csupán azon kell még eltöprengeni, hogy a szerzőben spiritusz nem volt-e elég, hogy az ötletet nagyobb terjedelemben történetté változtassa, és teljesen kiaknázza, vagy egyszerűen más tervei vannak.

A pontokat megadtam, de személyesen ilyen fokú őrülettel nem szívesen foglalkozom.

IT: 11,66

Farkas Balázs - A titkos adalék

Tetszetős és szellemes tisztelgés Poe előtt, a végén csavarral. A szerkezet, a terjedelem átgondolt, a stílus szellemes és kellemes, bár nem túlságosan eredeti, és sokszor nyelvi közhelyek is súlyosítják.

Az E1 indok nélküli, E3-ban sokkal jobban működött volna, de úgy látszik, minden kezdő írónak magának kell elvakarni ezeket az E1 kiütéseket.

A dialógusok sajnos fásak, a humor helyenként erőltetett.

Kár.

IT: 9,76

Kovács R. Andrea - Születés

Ezt az írást az eddig általában felsorolt gyermekbetegségek gyötrik: főként a tematikai és stiláris eredetiség hiánya, az „irodalmiság” hajszolása, mely ily módon természetesen csupán „szép mondatok” megfogalmazásáig jut.

Viszont hiteles, bátor és jó ábrázolása, majd bátran ad absurdumig vitele a félelmeknek, bizonytalankodásoknak, amelyek a születést veszik körül, mindez olyan író személyén átszűrve, aki mindezt átélve tud mesét szőni a szülés és szülőszoba rejtélyes és félelmetes misztériumáról, az anya bizonytalankodásáról még meg sem született magzata miatt.

IT: 10, 21

Tom Query - Oidipusz szonáta

A novella még őrültebb, mocskosabb, taszítóbb, mint a szerző előző írása. Szerintem túl is lőtt a célon, a hatás visszájára fordulhat. Túl jól van megírva, elhiszem, hogy a narrátor nem épelméjű, így aztán az indokolatlan E1 múlt itt is tökéletesen helyénvaló.

Ettől kezdve viszont nem is érdekel többé: az őrülettel nem áll módomban foglakozni, és nehezen tűröm, hogy a mocsok, az ocsmányság, a taszító esztétikai rangra emelkedik.

IT: 11,18

Bukros Zsolt - Az új fiú

A mesekifordítósdi kissé már elkoptatott műfaj, de úgy tetszik, minden generáció megpróbálkozik vele.

Pedig az ötlet jó, kedves, ambiciózus. Ez a baj.

Ez az írás sokat akart. Szellemességben, agyafúrtságban. Sajnos túllőtt a célon. A nyelvezet nem tudott hiteles lenni – a kisfiú huszadik századi módon gondolkodik, beszél. A vége egészen mesterkélt és hatásvadászra sikeredett, mellesleg pedig az olvasóra nézve megalázóan szájbarágó a vége.

Nem javított a helyzeten, hogy ismét indok nélküli E1-et sikerült elbeszélésmódnak választani.

IT: 9,01

Christine Ardens - Tartozás

A kötet leérettebb írása. Kiváló stílus – a novella pontos, hihető nyelven beszél. Kiváló a szerkesztés, a szöveg terjedelmi és szerkezeti egyensúlya. Indokolt, helyén való E1: a gondolás mesél. Esetleg még több is – feszültséget hagyó befejezést kapunk.

A tematika sajnos nem igazán engedi, hogy ebben a terjedelemben komolyabb mondanivalót elhelyezhessen az író.

Eredeti sztorit találni, vagy a sztori eredetiségét fokozni is nehéz a tematikában, és talán csak ebben a Velencéktől hemzsegő antológiában nem értékelem eléggé a szöveg gondolati egyediségét.

IT: 12,9

Hantos Norbert - Egydolláros sorsjegy

A sci-fi egyre nyilvánvalóbb tragédiája, hogy eredeti ötletre találni mind nehezebb. A kiút a kísérletezésen túl az egyéni írói hang megtalálása lehet. Mindkettőhöz bátorság kell.

Itt mintha egyikhez sem lett volna elegendő.

Az eredmény nem felemás: egyértelmű. A mikrózott ötlethez mesterkélt, nehezen hihető plot társul, melyet hasonló hitelességű figurák népesítenek be.

Olyan érzésem volt a kissé nehézkes, szájbarágós, didaktikus szöveg olvasása közben, mintha a novella valami nemszeretem házi feladatként készült volna.

Ehhez az ötlethez, ebben a modorban, ezekkel a szereplőkkel ez a terjedelem inkább eltúlzott.

IT: 8,6

Blade - Egyedül

Az egyetlen írás, mely teljesen egyedi fantáziavilágra épül. Sajnos ezzel minden pozitívumát elő is hoztam. Egyébként mind stilárisan, mind a fantáziavilág gondolati tartalmát tekintve az átlag kellős közepe. Az E1 múlt természetesen indokolatlan, holott bőven lett volna lehetőség indokát adni – a legegyszerűbben és leghitelesebben a narrátor ezer év magányban akár meg is őrülhetett volna. Ehelyett meglehetős közhelyes nyelven fogalmazza meg saját maga számára gondolatait.

IT: 9,25

Nagy Dániel - Furoris Nex

Karinthy Lógok a szeren-je jut szembe: a lélek kész, a test erőtlen. A lélek ebben az esetben az írói ambíció, a test az írói tudás. Valahol a szerkesztő dolga lenne a kezdő író tudomására hozni, hogy még nem érett a publikáláshoz, a mesterségben még távol jár ettől. Hogy elegendő élettapasztalata, tudása van-e a témához, azt mindenkinek magának kellene tudni eldönteni.

Az ötlet – zombik az ókori Rómában – nem elegendő, hiába vagyok én magam is kritikátlan zombipárti. Ehhez nagyobb lélegzet, nagyobb keret, mélyebb tárgyismeret szükségeltetne.

Kellene egy kevésbé kimódolt, hitelesebb történet, háttér, de még kínosabban kellenének hiteles szereplők.

Jó pont a szerzőnek, hogy az E1 indoklásáról nem feledkezett meg.

IT: 9,27

Az ezután következő írások, bár önálló történetívük és önálló szereplőgárdájuk van, nem (egyszerűen) novellák: valami nagyobb lélegzetű szöveg részletei. Szerkesztési hiba, hogy ebbe a kötetbe kerültek.

Krystohans - Apaság

Érett, kerek írás, eltalált, illő stílus. A nagyobb egészben nyilván megtalálható keretek híján viszont a szereplők a levegőben lógnak, gyökértelenek. Kissé talán sok az őrületből, elvakultságból – de ez ízlés dolga.

IT: 12,46

Krysta Hans - Az otthon illata

Szép, eltalált stílusú, keretes írás. Sajnos a keret és a belé foglalt nagyobb történet összefüggése a fantasztikus írásokban oly otthonos és tetves titokzatoskodás miatt először döccenős, csak a végén akadnak össze a fogaskerekek. Minden erénye ellenére éppen a fogaskerekek fogainak ritkás volta, vagyis a nem ismert nagyobb történet háttérben ormótlankodása miatt az információhiány még ott is titokzatoskodásnak hat, ahol nyilvánvalóan nem szándékos.

Készüljön már el az a regény!

IT: 12.62

2.

Az IT koordináták alakulását lásd a végén! A kis elemzésekkel együtt mindenki számára világosnak kell lenni, hogyan is alakulnak egy-egy írás erősségei és gyengéi.

3.

Adós vagyok még azoknak a jellemzőknek a statisztikai bemutatásával, melyeket az amerikai SF antológia esetében is elemeztem. Mivel ebben a kötetben sci-fi írás csak elvétve található, az összehasonlítás inkább megokolatlan – valami halovány érzés viszont csak átjön. Az összehasonlítás már csak azért sem lehet fair, mivel az amerikai antológiában az év legjobbnak vélt profi írásait válogatták össze.

Mint az elején jeleztem, a novellák terjedelme alapján már a tartalomjegyzékből tudható, hogy kezdők írásaival lesz dolgunk. Ettől kezdve már csak kellemes meglepetés érheti az embert.

Mit is jelent számszerűen ez a terjedelmi utalás: nos a novellák átlagos hossza 11 oldal. Ez nem is hangzik olyan rosszul – elsőre. Közelebbről azonban, ha a statisztikából kidobjuk az 55 oldalas óriásnovellát, az átlag 9-re jön ki, ha elvetjük a hosszú regényrészleteket is, az átlag 7. Ilyen rövid írások manapság nemigen kellenek senkinek. Még riasztóbb a helyzet, ha részletesebben vizsgálódunk: az írások 35 %-a rövidebb 5 oldalnál, a kötet húsz írásából négy csak három oldalnyi.

Miért is baj ez? Mert azt jelzi, az íróknak nincs elég gyakorlatuk, kitartásuk, bátorságuk, eszközük kifejteni a témát, jobbára csak ötletek „írnak meg”. Az ötlet vagy egyperces novellába való, vagy nagyobb lélegzetű darabok élénkítésére – önállóan, ilyen terjedelemben kétes értékű.

A kötet amatőr jellegét bizonyítja az E1 elbeszélésmód abundanciája is: 65 %. Ha hozzáveszem, hogy az Első Személyű narrációk hetven százaléka indok nélküli, még nyilvánvalóbb a helyzet.

A hajmeresztő, hogy az amerikai kötetben is csaknem ezek az arányok.

Ami az elbeszélésidőt illeti, a múlt idő dominanciája kétségtelen: 90 %. Ebben nagyon együtt haladnak a magyar kezdők az amerikai profikkal.

Csakúgy, mint az amerikai kötet, a cselekményhelyszínek számát tekintve a Pillantás a pokolba novellái zömükben (70 %) kamaradarabok, egyetlen helyszínen játszódnak.

A földrajzi helyszínek változatosabb képet mutatnak, mint az amerikai antológiában. Bár, ami abban India, itt Olaszország (20 %), és a hazai pálya 20 %-ot visz. Ez utóbbi ebben a tematikában érthető: King vagy Koonz horrorjai zömükben otthon, Amerikában játszódnak, még az is, amelyik nem.

Ha a cselekményvezetést tekintjük, a magyar kezdők kísérletezőbb kedvűnek tűnnek, mint az amerikai profik: a nemlineáris cselekményvezetés 70 %-ban reprezentált. Közelebbről – illeszkedve az E1 abundanciájához –, kiderül, hogy a nonlinearitást 64 %-ban az egyszerű flashback adja, valódi, több idősíkos cselekményt elvétve találni.

Cselekményszálakban nem bővelkednek a kötet írásai, érthetően a zömükben (70 %) tíz vagy annál kevesebb oldalnyi szövegekbe túlságosan sok szálat lehetetlen és értelmetlen belegyömöszölni.

A történetek időtávlata meglehetősen konzervatív: 45 %-uk kortárs, de ez ezzel a tematikával teljesen rendben van. King vagy Koonz horrorjai szinte 100 %-ban kortársak. Hiányolom az űrhorrort, de azt persze igen nehéz jól megcsinálni, érthető, hogy nem akadt vállalkozó. Viszont, hogy fantasy tematikában mindössze egyetlen mű született, azért fölöttébb különös

Mindez számomra azt mutatja, hogy nem kell szégyenkeznünk még egy ilyen összevetésben sem. Nagyjából ugyannyi közepes művet produkálunk, mint az amerikai profik, és nagyjából ugyanúgy egy kaptafára készült, kevéssé eredeti műveket. Tanulságos minden ilyesféle creative writing társulással kapcsolatban, hogy időnként oly érzésem volt, mintha ugyanaz a kéz írt volna novellákat más név alatt. Ugyanaz a hang, ugyanaz az eszköztár (eszköztelenség), ugyanúgy ötletre kihegyezett írás, a történet és jellemek hanyagolása. Gondolkodjanak el a kötet szerzői, hogy az írások 64%-ban E1 flashback-et használtak!

Szomorú, de azért nem rettenetes, hogy remekművet egyet sem találtam. Ahhoz természetesen tízszer ennyi írás kell, hogy megjelenjen.

Írók! Alkossatok mán remekműveket!

De egyedieket ám!

KIMTE antológia, 2011, puhafedelű, 233 oldal.




1 megjegyzés:

Eve Rigel írta...

Köszönjük szépen az alapos elemzést! :)