Neil Gaiman - Tükör és füst

Szeretek Gaimant olvasni.

Nem ígér csodákat, hogy aztán az egész üres ígéret maradjon, nem akar elkápráztatni saját zsenialitásával, mint annyi kortársa, nem áraszt el fárasztó és üres nyelvi leleményekkel.
Egyszerűen érdekes történeteket mond el, érdekes és kényelmesen szerethető vagy gyűlölhető szereplőkkel.
Még a terjedelemre is ügyel, szinte sohasem terjengős, a történetei éppen olyan hosszúak, amilyen hosszúaknak lenniük kell.

Most éppen novellák.
A kötetnek Tükör és füst a magyar címe, valami előttem ismeretelen oknál fogva az eredeti többes szám lemaradt a tükrökről. Szóval, "Smoke and Mirrors".
Azért időzök el a címnél, mert – azt hiszem – a címmel akart valamit közölni a szerző. Egyrészt jelezni, hogy itt varázslatos történetek következnek majd. Másrészt utalni a színpadi bűvészek trükkjeinek mechanizmusaira. Harmadrészt ezáltal visszamenőleg jelezni, hogy a varázslatos történetek mögött trükk lehet. Negyedrészt vezérmotívumot adni a novellafüzérnek. Mert a trükkök és tükrök, a bűvész bizony visszatérő motívumok ebben a válogatásban.

Mi is az előszó első mondata? "Tükrökkel csinálják."

Angolszász területen kiadott novelláskötek esetében nem először találkozom azzal, hogy a szerző előszót ír a történetekhez. Nem akarom megítélni, hogy általában helyes gyakorlat-e ez, Gaiman esetében biztosan nem lehet kifogást emelni ellene: a novellák keletkezésének történetét, jellegüket bemutató néhány mondatos előszavacskák a kötet elején csokorba gyűjtve legalább annyira érdekesek, mint bármelyik történet.

Esszéíró akkor kerül bajba, ha a novellákról kell írni. Mi mondható el egy rövid történetről, anélkül, hogy kárt okoznánk magában elbeszélésben akár egy piciny rész felfedésével is?

Annyit mondhatok, hogy szinte valamennyi történet ugyanazzal az érzékenységgel, tehetséggel és a mese iránti végtelen vonzalommal íródott, mint az Amerikai istenek. A szerző nem ritkán klasszikus vagy népmesét dolgoz fel újszerű, rá jellemző tálalásban – hasonló sikerrel, vagy talán sikeresebben, mint Ilja Varsavszkíj tette.

Ritkán találni altémáktól és műfajoktól függetlenül ilyen egyenletes minőséget olyan hosszú időt felölelő válogatásban (1984-től 1998-ig, gyakorlatilag az írói pálya kezdetétől a kötet megjelenéséig), mint Gaimannél.

Személyesen négy írást emelek ki: a kezdő novellát, melynek angol címe "Chivalry" (talán Lovagkor lett magyarul?), s mely ízig-vérig angol bájával és meseszerűségével tündököl; a "We Can Get Them for You Wholesale"-t (talán: Megszámíthatjuk Önnek nagykeráron) eredetiségével, mely egyben a kötet legkorábbi alkotása, s mely kiválóan érzékeli Gaiman érzékét a groteszkhez (könnyű neki, angol) és a horrorhoz; a hátborzongató Babahúst (Babahús lett, mely elég találó - lenne, ha a az itt kettős értelemben használt "babycakes"-hez hasonlóan a babahús létező magyar szó lenne..., de egy fordítása legalább olvasható a linken, ízelítőül), mely abszurditásához méltóan nem lett hosszabb, mint egy jól sikerült Örkény egyperces; és az utolsó előtti történetet, a "Murder Mysteries"-t (Ki a gyilkos? lehetne), mely hosszabb történet és krimiben meséli el a világ teremtésének és Lucifer bukásának kezdetéről szóló történetet miközben felszínre kerül a Teremtő felelőssége is mindezekben.

A kötet egészében olyan volt számomra, mintha valamelyik jól sikerült régi szerzői Galaktikát olvasnék. Vagy Metagalaktikát. Igen. Mint azokban, alaposan megismerhető a szerző, sokféle alkotói korszakából, sokféle oldaláról.

Még a költő Gaiman is megismerhető – és e téren nehezen tudok bármit is mondani a magyar kiadás ismerete nélkül, mert meglehet, hogy a fordítások jobban sikerültek, mint az eredeti. Nem tudom eldönteni ugyanis, hogy Gaiman közepes költő-e, vagy csak saját személyes idegenkedésem az angol nyelvű verseléssel szemben mondatja velem, hogy a versek a leggyengébb részei a könyvnek, ráadásul a minőségük sem olyan egyenletes, mint a prózáké.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a jól megírt rövid történeteket, melyeket más korban egyszerűen mesének neveztek. Ennek az elemzésnek is ez a kulcsszava.

Magyarul: Neil Gaiman, Tükör és füst, 1998 vagy 1999, Benefícium kiadó,