2008. január 26., szombat

William Gibson – A holnap tegnapja (All tomorrow’s parties)

Megkésve kaptam meg a könyvet, évekkel a megjelenés után, és egyetlen szándéktól vezéreltetve olvastam el egyáltalán: egy trilógia záródarabja.
Fura volt ez előzmények után évtizedes kihagyással olvasni egy történet folytatását, és visszahelyezkedni abba a világba, amely már eredetileg is idegen volt. Szerencsére a könyv megértése nem igényli az előzmények mély ismeretét, bár a főhősök megegyeznek azokéval, ebben a könyvben mintha egészen más karakterekké váltak volna.
Sajnos, azt kell mondjam, ez a regény a trilógia, de az általam olvasott Gibson művek leggyengébbike. A történet egészében súlytalan, olyan érzése van az embernek, mintha a szerző már szabadulni akarna saját védjegyeitől, a történettől és a szereplőktől. Egy kiüresedett témavilág és stílusirányzat hattyúdala.
Ez a cyberpunk történetének ismeretében nem meglepő, annál inkább az viszont, hogy Gibson, aki a cyberpunk manifesztátumok szellemének megfelelően az önismétlést nem számítva nemigen tett minőségi engedményeket, ennyire alacsonyra vitte a szintet.
A regényben nincs motivációs háttér, a karakterek, bármennyire is igyekszik (nem igyekszik) külsőségekkel színesíteni őket az író, szürkék, haloványak, élettelenek, sok esetben feleslegesek, előrángatottak, majd elejtettek. A történet önmaga igyekszik felépíteni saját mítoszát, nagyszabású eseményeket előrevetítve – hogy a végén valójában ne történjen semmi egy langy, deus ex machina szerű megoldásban, a biztonság kedvéért nyitva hagyva bizonyos szálakat, hátha, valamikor, valamiért folytatná…
Ha a szokott klisék, és eszközök (bár a szokottnál kisebb számban) nem lennének, gyanakodnék, hogy a könyvet nem Gibson írta. Olyannyira széteső, fegyelmezetlen még a narráció is: a fejezetekben teljesen ötletszerűen váltakozik a jelen és a múlt idő. Először azt hittem, aszerint a logika szerint, hogy a főbb szereplők blokkjait jelenben írta meg, de később ezt kénytelen voltam elvetni. Azután azt hittem, hogy a jelenidő gyorsító erejét használja, ahol az események gyorsulnak. Sajnos ez sem igaz. Valójában ahogy esett – úgy puffant. Első könyves szerzőnél, gyakorlatlan kiadónál ez megeshetne – így még stílusértéke sincs.
Nem segít a szövegem a magyar fordítás sem. Pék Zoltánt talán nem lehetne tapasztalatlan fordítónak nevezni, mégis olyan blődliket pakolt a szövegbe, melyeket manapság már nem illene. A blődliken kívül azonban még inkább zavarók, ahol a fordító úgy érezte, magyaráznia kell Gibson világát, az angol nyelvet, és minden tisztelet nélkül beleszúrt a szövegbe. Ezt nem szabad! A fordítás legszebb tökvirágait megláthatod itt.
A kötet egésze a gondozatlanság benyomását kelti. A fedéltipográfia nemcsak a betűtípus kiválasztásában katasztrofális, összbenyomásában is olcsó. A gerincen pedig remekbe sikerült leitnerjakab, "A holnap tAgnapja" olvasható. És lefogadom, ez az impozáns font-választásból ered. A szöveg belül sem mentes az elütés és tördelési hibáktól. Egészében a regény a színvonalához illő külsőben jelent meg.
A könyv legfajsúlyosabb része Bruce Sterling, a cyberpunkról szóló, utószóként beillesztett kis tanulmánya. Köszönet érte!

Egészében ajánlatos ezt a kötetet mind a CP rajongóinak, mind ellentáborának elolvasni: didaktikus értéke van. Nem ajánlom viszont a tudományos fantasztikummal, pláne a cyberpunkkal most ismerkedőknek. Nagyjából olyan, mintha a dicki életművet VALISon keresztül próbálná megismerni, megszeretni valaki. Vagy a Fivéreket a Hotel a halott alpinistához-ból.

Galaktika Fantasztikus Könyvek, Metropolis Media, 2006, 200 oldal, puhafedelű. Fordította Pék Zoltán, az utószót fordította Németh Attila.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Legalább a papír minőségi félfamentes?

balfrasz írta...

Megnéztem. Már kezd sárgulni, kb. mintha a húszéves lenne. És száraz is, hamraosan töredezni fog. Hajrá! :-)