2008. április 17., csütörtök

Csóka Ferenc – Tíz golyó isten szívébe

Ezt a könyvet ajándékba kaptam, de nem ettől különleges: azért különleges, mert nem az anyaországban íródott, hanem Szlovákiában. Nincs mögötte az anyaország nyelvi tömegének brutális alapzata, és mégis – vagy talán éppen ezért – , szép, korszerű, élő magyar nyelven* megírt szöveg.
Ez a kisregény nem hagyományos fantasztikus írás. Az alaphelyzet és a szereplők nagyon is reálisak, bár az alapfelállás fantasztikus, egy képzeletbeli szigeten egy képzeletbeli ország menkültjei és a helyi benszülöttek találkozását meséli el – tíz pisztolylövésben. Azonban ez a fantasztikum, ez a képzeletvilág csak éppen annyira képzeletbeli, mint Swift Gulliver-történeteinek, Voltaire Candidejának, vagy a magyar Swift, Szathmári Sándor Kazohíniájának világa. Mert ez a vékonyka könyv ezen művek szellemében, és szándéka szerint íródott. Szatírikus parabola, kegyetlen gúnyrajza a mának, társadalmunk mítoszainak. Az irónia fegyverével próbálja gondolkodásra kényszeríteni olvasóját.** Nem eredménytelenül.

Nincs könnyedség a szövegben, ami nem azt jelenti, hogy humortalan lenne, ellenkezőleg, hiszen a szatírikus parabola nem lehet meg humor nélkül, még ha az igen keserű humor is.
Gondolati könnyedeség nincs benne, nem hagy ellazulni, szórakozni, szívből nevetni a humorán, túlságosan keserű, oda kell figyelni a szövegre, mert szinte minden bekezdése valami csapdát rejt: bárhol belebotolhat az olvasó valami emberi gyarlóságba.
Ez az állandó negatív szembesülés még ilyen viszonylag rövid szövegnél is egy idő után fárasztó tud lenni.
Mert természetesen nincs hepiend ebben a könyvben, nemcsak az olvasónak, a szereplőknek sem kegyelmez a szöveg. A menekültek, akik a modern demokrácia, a fejlett társadalom eszményeit hozzák a sziget paradicsomi körülményei között élő bennszülöttei közé, elbuknak, de velük bukik a naiv, romlatlan bennszülött is, és velük bukik a modern demokrácia mítosza, a modern társadalmi kísérletek pozitív megvalósíthatóságának mítosza, de még az ártalan, természetközeli élet mítosza is.
Túlságosan törékenyek ezek a mítoszok: nem istenek vagy héroszok állnak mögöttük, hanem a nagyon is gyarló, korlátolt ember – törvényszerű tehát a bukás.

A társadalmi szatírák kedvelőinek melegen ajánlom a kötetet.

Megvallom, nem értem, hogy miért látható a borítón, még ha nem is Isten szívében, hanem egy vaslemezben, de mindenképpen tíznél több golyónyom…

Lilium Aurum kiadó, Dunaszerdahely, 2007. 134 oldal

Jegyzetek:

* Egyszer azért, egyetlenegyszer előfordul a szövegben a „be” igekötő modern anyaországi magyar használata, amit igen sajnáltam. Nem hittem volna, hogy ez a szemét megfertőzi a külhoni magyarságot, különösen nem Ferit. Látszik, védtelenek vagyunk a mémekkel szemben.
** Az ilyesfajta szatírák önellentmondása, hogy általában azok olvassák el, akik nélkülük is a helyes úton járnak, akikhez valójában szólna, azokhoz el sem jut, vagy fel sem fogják.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Balfrász, köszi az értő elemzést. Nagyon örülök, hogy azt olvastad ki a könyvemből, amit közölni akartam vele. És igazad van:éppen azok nem olvassák majd, akikhez szól... De azért próbálkozni kell!

A borítót nem én csináltam. Számomra is titok, miért lődözött annyit a kedves tervező hölgy. Arra kértem, csináljon nekem naplementét művészi formában.Ez lett belőle. Hihi.

Feri

Balfrász írta...

Ha nem azt olvastam volna ki belőle, akkor gáz lenne, és szóvá tettem volna, és most azon vitatkoznánk, hogy én honnan tudom, hogy te mit akartál beleírni... :-)