Jonathan Cross – Veszett lelkek városa

Bevallom, sohasem olvastam volna el Benyák Zoli könyvét, ha nem látom Odo ismertetését a Solarián: a fülszöveg egyszerűen thrillerként határozta meg, és Alsó Meránia jelen állapotában, a nyóckerben lakván, plusz thrillre semmi szükségem.

Well, a regény nem szimpla thriller, nem annyira a borzongatás a lényege, mint inkább a nagyon jó értelemben vett szórakoztatás – igen mély morális tartalommal megtöltve.
Olyan volt olvasni, mintha a szöveg úgy született volna, hogy Gaimann és Miéville a Fivérek módjára leülnek együtt könyvet írni. Azonban senki se gondolja, hogy a könyv stílusában vagy témájában bárhol is akármelyik említett írótól kölcsönzött volna. Egyszerűen az érzés volt olyan.

A regény egyben az első mély gondolatiságú, magyar mágikus realista mű. Máshová nemigen tudnám besorolni, mert néhány urban fantasy elemet leszámítva fantasynak nem nevezhető, tudományos fantasztikumnak semmiképpen, így boldogan ragasztom rá a természetfölötti ezen ágának címkéjét: nagyon ráfért már a magyar irodalomra, hogy legyen ilyen könyv!

A történet a lélek megtisztulásának problémájával foglakozik: képes-e az ember felismerni és őszintén megbánni, esetleg jóvá tenni bűneit – ha erre lehetőséget kap? A válasz a mű komor hangulat ellenére igenlő, még ha nem is általános érvényűen, minden emberre, minden bűnösre és bűnre vonatkozóan. A második esély, a próbatétel nem új motívum a fantasztikumban, a megvalósítás tere és mikéntje azonban igen. Még ha nem is ért mindenki egyet azzal, hogy piti bűnökért a purgatórium várhat valakire, ahonnan súlyos bűnökért is a szinte „bocsika” szintű jóvátétel után szabadulhatnak egyesek. Ha nem is tetszik a módszer, üdvözlöm az irodalmi megvalósítást és az állásfoglalást. Szeretem az optimista végkifejletű műveket.

A cím telitalálat, a veszett szó mindkét értelmével eljátszani ebben a történetben nagyon is helyénvaló.

A színhely, Backyard, a mindenkori Város, a Bűnök Városa, Babilon, még ha méreteiben és bűneiben nem is ér fel azzal, bárki számára ismerős lehet. Belvárosi lakosoknak még inkább. Előszörre kissé zavaró a környezet átláthatatlansága, változatosságának és változatlanságának ellentmondása, azonban mindez magyarázatot és igazolást nyer a történet fejlődésével.

A jellemek archetípusokat testesítenek meg, de kellően rugalmasak és hatásos eszközökkel ábrázoltak, hogy ne legyenek unalmasak és papírízűek. A szereplők egyensúlyán egy keveset ront, hogy – talán dramaturgiai okból –, a tulajdonképpeni női főhős szinte csak jelzésszerűen van jelen a regényben.
Ugyanígy néhol hiányosnak érzem a szöveget, mintha egész fejezetek maradtak volna ki, azonban a történet, és a szöveg koherenciája szempontjából ez nem jelentkezik, nem zavaró. Talán csak még többet akartam olvasni bizonyos részeknél.

A regény keretes szerkezetű, a keret lehetőséget ad a szöveg végén még egy történetcsavarra, melyre talán nem is lenne szükség, az ilyesmi stilárisan inkább a novella esetében szerencsés elem. Az író jó ritmusban váltogatja az eseményeket az idézet formában megvalósított (lásd Frank Hebert Dűne) magyarázó, leíró részekkel.

A stílus modern, élénk, friss, általában nem fárasztó – éppen ellenkezőleg. Stílustörés ott tapasztalható, ahol a nyelvezet helyenként – szerencsére ritkán –, átmegy abba a fajta költőies, rokokós, feleslegesen cizellált, tartalmatlan és zavaros, egyszóval idegesítő nyammogásba, amit általában az ilyen-olyan írókörök produktumainál tapasztalok.

A nyelv élő, általában a helyén van, a divatos, tiniszlengből átszivárgó lehetetlen igekötőhasználat (lenyugszik, de nem a nap, absza meg!) talán csak ha kétszer kerül elő. Jó pont, hogy a be igekötő katymaszolása egyszer sem fordult elő. Ami személyesen kissé bosszantott, az az „egy” angolosan notórius használata. Nem hinném, hogy különösen kihangsúlyozandó lenne például, hogy valaki egyetlen inget visel vagy egyetlen feje van.

Gondosabb szerkesztői munkával csaknem hibátlan mű születhetett volna, azonban ezek a kisebb hiányosságok tökéletesen feledhetők, amíg a regényt olvassa az ember. Önjáró szöveg.

Ha a végeredmény még nem is tökéletes, kezdetnek a kiváló. Előre a magreál magyar megteremtéséért!

Melegen ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, különösen a mágikus realizmus rajongóinak, de az urban fantsy kedvelői sem csalódnak, ha elolvassák.

Agenda Kiadó, 2006. paperback.