2009. október 27., kedd

Wolfgang Jeschke – A Cusanus játszma

Azt hihetné az ember, hogy ez itten már a Paradicsom, mert hát szinte hetente a végső sci-fikbe botlik bele az ember, csakhogy Jeschke könyve másképpen közelíti meg az ultimate minőséget: ez a könyv megtestesíti mindazt, amit a kortárs (modern, korszerű [1]) sci-fi produktumokban utálok. Szóval, nem Paradicsom, még csak nem is paradicsom – vegyes savanyúság.
Nem hiszem, hogy képes vagyok felfogni az író szándékait, vulgárpszichologizálás csupán, ha azt képzelem, az idősödő író meg kívánta mutatni, hogy lépést tart a fiatalokkal, tematikában, eszköztárban, korszerűségben – miközben lemond saját tematikájáról, eszköztáráról, hagyományairól – önmagáról. És hazudnék, ha azt mondanám, nem sikerült neki. Hozta a kortárs tematikai és kifejezésbeli átlagot, korszerű lett.
Ami azt jelenti, hogy a divatos hívószavakon, a rájuk épülő mániás ötletelésen kívül témában semmiféle újat nem ad, kifejezési eszköztára pedig kimerül az elbeszélésidő ad hoc felszabdalásában és kis színeseken alapuló erőltetett atmoszférateremtésben.
A divattémák felsorakoztatása akkor csapta le a biztosítékot amikor a figurák között megjelent az angyal is, frankón, kabát alatt szárnyakkal… Addig viszont kaptunk ám nukleáris (be)csapást [2], környezeti katasztrófát, új népvándorlást és faji háborút, neonácizmust, minden kurrens, ámde bizonyít(hat)atlan kozmológiai elméletből egy nagy adagot, GMO-t, infotechet és nanót, nanót és nanót.

Jeschke mindenestül átvette a cyberpunk ellentmondásos technológiaszemléletét, de túl kívánva licitálni annak technikai pesszimizmusát, egy minden ízében reménytelen világot alkotott. Egy idő után az ember már nem várja a reménysugarat, és rájön, hogy ez a világ már régen halott, ami fejlődésnek látszik, az csupán a bomlás előrehaladása. De nem azért, mintha elhinnénk, hogy így történik, hanem mert az író makacsul így akarja, és nem csupán időszemléletének fatalista jellege miatt, hanem “csak úgy” [4] – vagyis a mű eleve halva született.

A regényidő rendkívül ambiciózus, minimum a középkortól a nem túl távoli jövőig terjed, maximum viszont egészen a világegyetem végéig tart. Ez egy időutazós történetben talán nem is túlzás, ámde a hatást jelentősen csökkenti, hogy Jaschke szerint a világegyetem nagyjából a Földdel egyenlő, legalábbis körülötte forog – ráadásul fatengelyen, hiszen az író szerint a történelem (mármint a földi, így az univerzum egészének [5] történelme) folyamatos korrekcióra szorul… Nem igazán értem, hogy ezt a témát A halhatatlanság halála és Poul Anderson Időjárőr univerzuma után minek újra fölmikrózni, ráadásul eleve lejárt szavatosságú, romlott áruból kiindulva.

Ez a “mikrokozmosz” egyébként jellemző a regénytérre is: Európára koncentrálunk, ami nem lenne baj, kiváló regényt lehet írni a Mucsa Fölsőre, vagy az alsó bajorországi Schweinskopfheimbe tett színhellyel is, csak éppen, ha írói ambíciónk azonosan egyenlő a multiverzummal, akkor illene legalább a cselekményre gyakorolt hatásában érzékeltetni a világ többi résznek létezését. Az író azonban nem vesz tudomást a világ Európán kívüli részéről. valahol biztosan élnek amerikaiak, hiszen egyre azon dolgoznak, hogy megakadályozzák 2001. 09. 11-et, valahol van Afrika, is hiszen onnan jönnek a menekültek, Ázsiából pedig a szorgos kis japánok fasza technológiát hoznak [6], és kész. Ennyi. Úgy tetszik, a történelem csak Európában szorul korrekcióra, kifejezetten a Német(al)földön és Velencében, e két sorsfordító helyen, a Föld többi részén minden rendben van…

Amilyen beszűkült a világszemlélet, olyan beszűkültek az ábrázolt nemzetkarakterek és a szereplők jellemzése nagyjából meg is áll ezen a szinten. A franciák rossz lelkiismeretű szarkavarók, a németek náci kispolgárok, az olaszok vérnősző barmok és vagy fasiszták, az amerikaiak furcsa ideákat kergetnek saját magukkal kapcsolatban, a japánok pedig udvariasság mögé rejtik Fudzsijamaméretű ambíciójukat, és mindent ők csinálnak.

Jeschke nőalakot választott hőséül, merthogy a közlekedés szerint a boszorkányok nők – kivéve, amikor férfiak, ezt a boszorkányüldözések idején még tudták is – és Domenica olyanra sikerült, mint a regény. Korszerű nő lett, vagyis minden, csak nem nő – még csak nem is ember, hibás kliséhalmaz csupán, akinek az egész regény alatt valójában egyetlen saját döntése sincs, de még gondolata sem igen, mert ez a lány nem foglal állást, illetve valamiféle langyos életszemlélettel mindenre legyint. Közép Európa radioaktív purgatóriummá vált? Jó. Itáliát elözönlik az afrikai bevándorlók és a neofasiszták? Jó. Lehet utazni az időben? Jó… Máglyán elégetnek? Jó… Domenica sajnos nem lóg ki a könyvből túlságos életszerűségével: képeslapkarton a valódi anyaga ebben a regényben mindenkinek, és annyi élet is van bennük, mint egy színes anzikszban.

Nem mintha a szöveg maga élettel – és irodalommal – lenne telve. Szinte olvashatatlanul terjengős, beteges igyekezettel próbálja senkit sem érdeklő (a történet szempontjából szinte zéró relevanciával bíró) epizódokkal megteremteni az író által vizionált kétségbeesett, világvégi atmoszférát, miközben, ahol igazán szükség lenne atmoszférateremtésre, a középkori részekben, a korszellem teljesen hiányzik. A történet viszont nemcsak terjengősség miatt nem halad előre. Azért sem halad, mert az írónak nyilvánvalóan nem volt egységes, elmesélni való története, mivel Domenica küldetése valójában egy hosszabb novellát ér meg, és utazása Európán át sem adja ki egy pikareszk kisregény terjedelmét, annál is inkább, mert Domenica nem résztvevője az úti eseményeknek, hanem – hiányos jelleméből fakadóan – igencsak semleges szemlélője. Azért sem haladhat előre a regény cselekménye, mert a szöveg valójában olyan gyengén szerkesztett, összeerőltetett novellafüzér [7], melybe ad hoc beemelődtek darabok [8] az életműből.
Nem teszik könnyen olvashatóvá a szöveget az alternatív történelmi betétek elméletileg egyébként hatalmas kifejezőerő-potenciált jelentő ismétlései. A gyakorlatban egyszerűen túlságosan hosszú a változatlan rész a kis elmozdulás mellett – tizedakkora szakasz bőségesen elegendő lett volna annak demonstrálására, hogy a történelem változik.

Jeschke szereplői nemigen beszélgetnek egymással, többnyire szónokolnak inkább, ez jobban is illik az egész hangulatához, azonban az, hogy a középkori szereplők ugyanígy beszélnek, az már nem hiba, az bűn.

Nem hiszem, hogy ez a szöveg eredetiben is sokkal jobban szólhatott, bár a némethez talán illik ez a fajta sehová nem vezető alaposság – legalábbis el lehet rejteni a nyelv mögé a mondanivaló hiányát. A fordítás azonban nem elég erős ahhoz, hogy magyarul felélessze a halva született gyermeket, sőt helyenként kifejezetten zötyög, a technoblablákkal sűrűn terhelt részeken egyenesen megfeneklik… [9]

Lehetne még elemezni a regényben ábrázolt időutazás technika ellentmondásait, de azt meghagyom nálam tudósabb embereknek. Különben is, az agyunk az időgép, ez a nem túl eredeti gondolat simán belefér egy fantasztikus regénybe… Fájt ez is, de a biokémikusnál a különböző időkben élő emberek és kórokozók közötti halálos találkozás elkerülésére hozott intézkedés csapta le a biztosítékot – aki tudomány ilyen fokú félreértésére/félreértelmezésére hajlamos, annak nem szabad olyan tudományos fantasztikus műbe fogni, amely keményebb a híg gyerekfosnál.

A fülszövegben olvasható méltatásnak csupán ideje és módja nem stimmel. "…Wolgang Jeschke talán sokkal jobb író volt valaha Dan Brown-nál." De most nem. Most nem.

Csak a mindenre elszánt, kissé mazochista hard SF rajongónknak ajánlom ezt a csaknem hétszáz oldalnyi fövetlen kásahegyet.

Metropolis Kiadó, Galaktika Fantasztikus Könyvek, 2008. Puhafedelű, két köteteben. 312 és 375 hasznos oldal. Fordította Varga Csaba.

Jegyzetek:

[1] Csodálatos szavak, korunk legmérgezőbb mémjei. Ott menetelnek a “fenntartható fejlődés”, a “minden ember egyenlő”, és a “minden relatív” mellett, hogy szétcsákányozzák a társadalom szövedékét. Egy sci-fitől különösen nem várná el az ember, hogy korszerű legyen, nyögvenyelősen megfelelni akarjon a kornak, hanem azt, hogy előzze meg a korát – avantgárd legyen. Korszerű mű Dan Brown Da Vinci Kódja: meglovagolta szépen a világban emelkedő antikatolikus hullámot, az emberek világnézet híján összeesküvéselméletekbe kapaszkodását, a Hollywoodból áradó kaland és akció dömpinget. Korszerűségét mutatja a világszerte eladott nyolcvanmillió példány.
[2] Nagyon felületesen olvasok, így a könyv végére sem tudtam meg, mit is csináltak a kibaszott franciák. Ha valaki figyelmesebb, elmondhatná, mi törént.
[3] Jeschke javára legyen mondva: érezte, hogy a kristályos nanotechnológia ebben a mi nedves, oxigéndús világunkban csupaszon nem igazán működne, és sejtautomatákat vizionált. A kérdés viszont, hogy miért nem terveztetett akkor beléjük valamennyire is működőképes kontrollt. Nyilván, mert így akarta, kellett a fílinghez…
[4] Megint egy kis vulgárpszichologizálás: nyilván, az életbol kifelé menő ember (az író 1936-ban született) élet(vagy inkább halál)szemlélte ez. Lőjetek le, ha hatvanötön túl publikálni akarok!
[5] Emeljük a tétet, hiszen ebben a szövegben multiverzumról van szó! Tehát a Föld nagyjából a multiverzum egészének közepe… Ennek fényében a fejezetmottóul választott Giordano Bruno idézetek egészen bizarrul hatnak.
[6] Mily tüneményes vakfoltja (Ez aztán a képzavar, mi! :-) ) az egész CP-nek nem észrevenni Kínát, és kizárólag Japánban látni a jövő letéteményesét…!
[7] Minden olyan kezdőt, akiben látom a regény potenciálját, de látom a bátorság hiányát is ahhoz a terjedelemhez arra biztatok, hogy írjon regénnyé kapcsolható novellafüzért. De az ekként keletkező regény nem egyenlő az egymás mellé dobált, összeköto szövegekkel ellátott novellagyűjteménnyel.
[8] Explicite és az utószóban bevallottan ilyen A Cusanusi akceleráció című fejezetecske.
[9] Bűbájos mellétrafa például, amikor a lineáris mágneskatapult helyett részecskegyorsító fordítódik…
[10] Ez csak bónusz, sehová sem tudtam beszúrni: egész idő alatt olyan érzésem volt, hogy ez a hang ismerős kortárs magyar íróktól... Grrrr...

5 megjegyzés:

acel írta...

Miért nincs RSS a blogon?

Chelloveck írta...

(Van rajta, én is azzal olvasom.)

acel írta...

Megvan. Az utolsó sort senki sem olvassa.

Névtelen írta...

... nincs olyan szó, hogy pikareszk, de olyan szó hogy pittoreszk, igen...

balfrasz írta...

Ha nem szóltál volna, barátom...
De tanulni sohasem késő.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pikareszk_reg%C3%A9ny