Temérdek kellemetlenségtől szabadítja meg magát az ember, ha ezeket a válogatásokat [1] olvassa, legfőképpen attól, hogy minden megjelenő szirszart elolvasson. A másik, hogy eredeti nyelven olvasva a fordítás gyengeségei vagy ritkább esetben brillírozásai nem torzítják az írói minőség valóságát.
A válogató-szerkesztő [2] ízlésével lehet vitatkozni, mivel azonban személyük (Amerikában) évek tucatjain keresztül állandó, és mivel kénytelenek hozott anyagból dolgozni (a megjelent jó írások száma véges) az éves megjelenések összehasonlításai meglehetősen tiszta képet adnak az angolszász sci-fi novellairodalomról.
Ehhez a képhez tartozik, hogy a kétezres évek második felének válogatásait olvasva hajlamos voltam a zsánert úgy, ahogy van megérdemelt sírjába helyezni. A mélypont a 2008-as válogatás volt a 2007-es novellákkal: én, aki minden kézbe vett könyvet végigolvasok, még a felénél sem járok a jeles kötetnek… Pedig, ellentétben a kétezerötös Hartwell-Cramer válogatással, embernőstényeket baszó, értelmes poszthumán kutya poszt-poszt-poszt novella (by Michael Swanwick) nincs is benne…
Ezek után kissé félve kezdtem bele a tavalyi-tavalyelőtti válogatásba. És igen kellemes meglepetést ért, csupán a buszon és a budin olvasva, más egyéb írásokat notóriusan elébe helyezve, három hét alatt elolvastam ezt a terjedelmes könyvet: no more poszt CP, no more szingularitás, no more Ted Chiang – a sci-fi, mint a főnix feltámadott haló poraiból, és újra szárnyal (Ott az ékezet, te!). Nem kell persze azt hinni, hogy kényelmetlen magasságokban, az átlag olvasó számára érthetetlen és értelmezhetetlen magasirodalmi minőségekbe emelkedett: annyira nem újultunk meg. Visszatérés ez inkább a klasszikusokhoz és az új hullámhoz, a huszonegyedik század frissebb nyelvével, és tematikájával. Visszatérés az emberhez technológia fétisek és meglovagolt divattémák helyett. Majd három tucat novella mutatja ezt, és még Ian MacDonald elsőbben beszerkesztett novellája (An Eligible boy – tán megjelent vagy megjelenik magyarul), mely egyenesen bosszantott az írói módszere [3] miatt, sem tér el ettől a tendenciától. Kiszámítható vége ellenére a maga tematikájában egészen kiváló másik McDonald nagynovellában (The Tear) is az ember áll a központban.
A tematika sokkal szélesebb, mint az előző éviek – annak ellenére, hogy a korábbi évek divattémái szinte teljesen hiányoznak (no Ted Chiang). A közeljövőbe helyezett biológiai-társadalmi sci-fitól (Ted Kosmatka N-words) a távoli jövő nagyszabású űrsagájáig (The Tear) szinte mindenki megtalálja a kedvére való, színvonalas írást. Annak ellenére, hogy a már említett első McDonald írást leszámítva, a szándékos (olvasócsapda) tematikus modernség (vö. a szó eredeti jelentése, ami éppen divatos) nehezen érhető tetten.
Persze volt, ami bosszantott, mint Swanwick From Babels’s Fall’n Glory We Fled már-már chiangian modoros értelme(zhete)tlensége. Greg Egan pedig a szerintem egyik legokosabb sci-fi ötletet írta agyon a Crystal Nights-ban – bár az legalább izzig-vérig emberi történet maradt.
Szóval, ha az idei-tavalyi és a jövőre-idei válogatás is ezt hozza majd, egészen optimistán kezdem nézni a zsáner jövőjét. Már csak az kellene, hogy irodalmilag valami izgalmas, eredeti bukkanjon föl végre a sci-fiben.
Jegyzetek:
[1] Boldogabb időkben volt, hogy három ilyen válogatás is megjelent adott évről – és akkor még nem egyetlen ember, hanem általában páros szerkesztésben. A gond azokkal a kötetetekkel, hogy a beléjük válogatott írások, hm, kicsit gyengécskék.
[2] Jelen esetben Gardner Dozois, akinek CP-poszt CP elfogultságai és személyes szimpátiái sokszor bántóan nyilvánvalóak, de hosszú távon ez kiegyenlítődik.
[3] Annak idején Szélesi baszott föl azzal, hogy a szövegből nyilvánvalóan kilógott a lóláb: az egzotikumra éhes olvasót tömjük meg távoli népekre, kultúrákra vonatkozó, könyvtárból kibányászott ismeretekkel – nől tőle a karakterszám, és az olvasó mintegy lenyűgözve bámulja műveltségünket, széles látókörünket és közben észre sem veszi, hogy a történetben megrövidítjük. Szélesi – hál’ Istennek! – már évekkel ezelőtt fölhagyott ezzel. McDonald nem. India, Brazilia, etc. ezekkel ámít bennünket.
A válogató-szerkesztő [2] ízlésével lehet vitatkozni, mivel azonban személyük (Amerikában) évek tucatjain keresztül állandó, és mivel kénytelenek hozott anyagból dolgozni (a megjelent jó írások száma véges) az éves megjelenések összehasonlításai meglehetősen tiszta képet adnak az angolszász sci-fi novellairodalomról.
Ehhez a képhez tartozik, hogy a kétezres évek második felének válogatásait olvasva hajlamos voltam a zsánert úgy, ahogy van megérdemelt sírjába helyezni. A mélypont a 2008-as válogatás volt a 2007-es novellákkal: én, aki minden kézbe vett könyvet végigolvasok, még a felénél sem járok a jeles kötetnek… Pedig, ellentétben a kétezerötös Hartwell-Cramer válogatással, embernőstényeket baszó, értelmes poszthumán kutya poszt-poszt-poszt novella (by Michael Swanwick) nincs is benne…
Ezek után kissé félve kezdtem bele a tavalyi-tavalyelőtti válogatásba. És igen kellemes meglepetést ért, csupán a buszon és a budin olvasva, más egyéb írásokat notóriusan elébe helyezve, három hét alatt elolvastam ezt a terjedelmes könyvet: no more poszt CP, no more szingularitás, no more Ted Chiang – a sci-fi, mint a főnix feltámadott haló poraiból, és újra szárnyal (Ott az ékezet, te!). Nem kell persze azt hinni, hogy kényelmetlen magasságokban, az átlag olvasó számára érthetetlen és értelmezhetetlen magasirodalmi minőségekbe emelkedett: annyira nem újultunk meg. Visszatérés ez inkább a klasszikusokhoz és az új hullámhoz, a huszonegyedik század frissebb nyelvével, és tematikájával. Visszatérés az emberhez technológia fétisek és meglovagolt divattémák helyett. Majd három tucat novella mutatja ezt, és még Ian MacDonald elsőbben beszerkesztett novellája (An Eligible boy – tán megjelent vagy megjelenik magyarul), mely egyenesen bosszantott az írói módszere [3] miatt, sem tér el ettől a tendenciától. Kiszámítható vége ellenére a maga tematikájában egészen kiváló másik McDonald nagynovellában (The Tear) is az ember áll a központban.
A tematika sokkal szélesebb, mint az előző éviek – annak ellenére, hogy a korábbi évek divattémái szinte teljesen hiányoznak (no Ted Chiang). A közeljövőbe helyezett biológiai-társadalmi sci-fitól (Ted Kosmatka N-words) a távoli jövő nagyszabású űrsagájáig (The Tear) szinte mindenki megtalálja a kedvére való, színvonalas írást. Annak ellenére, hogy a már említett első McDonald írást leszámítva, a szándékos (olvasócsapda) tematikus modernség (vö. a szó eredeti jelentése, ami éppen divatos) nehezen érhető tetten.
Persze volt, ami bosszantott, mint Swanwick From Babels’s Fall’n Glory We Fled már-már chiangian modoros értelme(zhete)tlensége. Greg Egan pedig a szerintem egyik legokosabb sci-fi ötletet írta agyon a Crystal Nights-ban – bár az legalább izzig-vérig emberi történet maradt.
Szóval, ha az idei-tavalyi és a jövőre-idei válogatás is ezt hozza majd, egészen optimistán kezdem nézni a zsáner jövőjét. Már csak az kellene, hogy irodalmilag valami izgalmas, eredeti bukkanjon föl végre a sci-fiben.
Jegyzetek:
[1] Boldogabb időkben volt, hogy három ilyen válogatás is megjelent adott évről – és akkor még nem egyetlen ember, hanem általában páros szerkesztésben. A gond azokkal a kötetetekkel, hogy a beléjük válogatott írások, hm, kicsit gyengécskék.
[2] Jelen esetben Gardner Dozois, akinek CP-poszt CP elfogultságai és személyes szimpátiái sokszor bántóan nyilvánvalóak, de hosszú távon ez kiegyenlítődik.
[3] Annak idején Szélesi baszott föl azzal, hogy a szövegből nyilvánvalóan kilógott a lóláb: az egzotikumra éhes olvasót tömjük meg távoli népekre, kultúrákra vonatkozó, könyvtárból kibányászott ismeretekkel – nől tőle a karakterszám, és az olvasó mintegy lenyűgözve bámulja műveltségünket, széles látókörünket és közben észre sem veszi, hogy a történetben megrövidítjük. Szélesi – hál’ Istennek! – már évekkel ezelőtt fölhagyott ezzel. McDonald nem. India, Brazilia, etc. ezekkel ámít bennünket.
2 megjegyzés:
Ez jól hangzik. :)
Bár ismerve, h milyen rengeteg írás jelenik meg arrafelé, bármilyen hasonló válogatás is erősen hiányos kell h legyen, és a legjobbak helyett inkább csak a szerkesztői ízlést tükrözheti.
Megjegyzés küldése