2007. április 3., kedd

China Miéville - Perdido Pályaudvar, végállomás

Nagy várakozásokkal vettem a kezembe a könyvet, mert a magyar fordítást mindenki dicsérte. Nagyon gondosan jártam el, direkt nem néztem utána az írónak, nehogy valami olyasmibe botoljak, ami befolyásolná az olvasmányélményt így vagy úgy.

És mindenféle csalódás ért.

A könyv ugyanis magán viseli minden pozitívumát és negatívumát egy első regénynek. Kivéve, hogy ez nem egy első regény, így jóval kevesebb negatívumnak kellene benne lenni, mint amennyi valójában van.

De nem akarom a negatívummal kezdeni, mert ez háromötödében egy jó könyv, egy igen ígéretes és eredeti tehetség munkája, és abban a háromötödben remekül szórakoztam. Vegyük előbb tehát azt a háromötödöt!

Miéville eredeti világot teremtett, egy fura alternatív földet, ahol a mágia keveredik a tudománnyal, ahol lehetetlen lények élnek együtt ugyanabban városban nagyon is közönséges emberekkel, egy olyan bolygón, mely a későbbi regények utalásai szerint lapos.

Nem úgy a regény, legalábbis nem úgy a háromötödében.

A színhely New Crobuzon, az alternatív világ leghatalmasabb városa, melyet egy brutális és korrupt technokrata kormányzat irányít. Ezt a várost minden tekintetben döntő mértékben az emberek határozzák meg, nagyon is földi emberek, akiket például úgy hívnak, hogy Isaac, mint a regény egyik hősét. Szándékosan nem írom, hogy főhősét, mert az ebben a műben nincsen. A város a gőzkorszak reneszánszát éli a tudomány minden ága értsd földi értelemben vett tudomány és a mágia tudománya virágzik. Kart karba öltve, elválaszthatatlanul. Viktoriánus kor annak erkölcsi skrupulusai nélkül. Ebbe a nem éppen idilli, de stabilnak látszó statis quoba zavar bele az álmokon élősködő, rémálmokat ürítő traszdimenzionális oltmolyok megjelenése. A cselekmény körülöttük zajlik, valamennyi felvonultatott szereplő ezeknek az elpusztíthatatlan gyilkos parazitáknak a szaporításán, fogva tartásán, elszabadításán, újra elfogásán vagy elpusztításán fáradozik.

A könyvnek számos erénye van. Az egyik legfőbb, hogy a város viktoriánus hangulatát maradéktalanul visszaadja. A másik erény a fantázia bőséges áradása, idegen fajokban, történésekben, helyszínekben és képekben. A harmadik erény, a kortárs társadalmi helyzetek ábrázolása – briliáns elrejtése a szövegben.

Mivel az eredeti szöveget olvastam, eleinte megfogott a szöveg nyelvezete is, amely remélhetőleg – és a hírek szerint valóban – átment magyarba. Annyit mondhatok, nem irigylem a fordítót. Irodalmilag a garuda szereplő monológjai nyűgöztek le elsősorban
és,
sajnos, azt kell mondanom, hogy minden téren a garuda lakja, és a monológok a legfőbb értékei a könyvnek. Mert a maradék kétötöd negatívumai, megint csak sajnos, súlyosabbak, mint a háromötöd pozitívumai.

A könyv beteg. Gyermekbetegségekben szenved. A kezdő író gyermekbetegségeiben. Egy tehetséges és rendkívül ambiciózus egyéniség nyomta agyon saját egyéniségével és/vagy túlméretezett szándékaival a szöveget.

Miéville láthatóan mindent akart egyszerre:

  1. Megteremteni a science fiction és a fantasy egységét, belekeverve a divatos (és szigorúan utánagondolva leginkább szánalmas) steampunkot. Az író többször deklarálta ellenérzéseit Tolkien túlhatalmával a fantasyban, és megkísérelte, hogy egy ahhoz hasonló bonyolultságú univerzumot teremtsen.
  2. Egyetlen könyvben megteremteni ennek az univerzumnak a körvonalait, szabályait, nyelvezetét, történelmét és mitológiáját.
  3. Izgalmas, széles olvasóközönség számára élvezhető, megkockáztatom, a filmesítést célzó történetet kreálni.
  4. Megalkotni ugyanakkor egy olyan zsáner fikciót, amely nyelvezetével besorolódik az irodalmi fővonalba, mivel
  5. Ábrázolni kívánta ugyanakkor a szerző marxista meggyőződésének megfelelő társadalomképet és kritikát.

Mi is sikerült mindebből?

  1. Az egység megteremtődni látszik, végig az agyamban motoszkált, hogy Bas-Lagra földi emberek kerültek valahogy (mint László Zoltán Nagatéjában) vagy a Föld maga változott Bas-Laggá, a tudomány és mágia, a hétköznapiság és a fantasy összekeveredése a nevek és elnevezések ilyesmit sugallnak, de sajnos az író pontosan a leglényegesebbel marad adós. Még utalás szinten sem derül fény a világ eredetére. A steampunk kissé más, mint amit mondjuk a Gépezetből megismerhetünk. Nem a Babage féle mechanikus, hanem mintha inkább valamilyen pneumatikus elven működnének a számítógépek. A szerző itt mindent összezavart, és kínjában, hogy helyrehozza a primitív logikátlanságokat még nagyobb marhaságokat hordott össze. Csak illusztráció: önmagától terjedő informatikai vírus csak a Nauman elven működő gépek esetében lehetséges. Ha a program lyukkártyán tárolt, a vírust valakinek el kell készíteni – így a unixra írt moldáv vírusok működnek, melyek e-mailben érkeznek, és szépen megkérik a júzert, hogy ugyan installálja már őket a gépére, mert erre ők maguk képtelenek… A világ azonban összességében, színeiben, hátterében meg se közelíti Középföldét, mivel
  2. a második szándék tökéletesen kudarcot vallott. A tömegével egymásra hajigált lények, helyszínek, események, mítosz-töredékek, históriai utalások nem állnak össze egésszé, sőt helyenként leginkább egymás hitelét rontják. Amit viszont tökéletesen agyonvágnak az a
  3. történet maga. A rengeteg cuccal nem tud mit kezdeni a szerző. Elvész közöttük, tömérdek logikátlanságba kerül a bőségből fakadó logikátlanságok feloldása. (Nem a mágiára gondolok, annak is megvannak a szabályai) A könyv a felénél elkezd egyhelyben topogni, önmaga ismétléseivé válik, az újabb és újabb előrángatott elemek nem megoldják, csak még inkább összekuszálják a szöveget, és nemhogy felélénkítik, hanem inkább megfullasztják a történetet. A háromötödénél kezdtem intenzíven unni, és az unalmam akkor érte el a mélypontját, amikor a nevezetes kábel lefektetését húsz oldalon keresztül kísérhettem figyelemmel. Mely kábelfektetés maga az állatorvosi ló a regény hibáinak szemléltetésére. Az egész több mérföldet körülölelő műveletet úgy hajtották végre, hogy a regényben végig hangsúlyos szerepet kapó milícia és a máskor rendkívül éber besúgóhálózat semmit sem gyanított. A szerző (és a megjelent kritikákból és vitákból láthatóan a fordító sem) tudott mit kezdeni az kábel anyagmennyiségeivel. A kábelek vastagsága és hossza sehogy sem ad ki kezelhető mértéket.
  4. A regény sohasem lesz irodalmilag széles körben elfogadott. Hiába a sziporkázó nyelv, a lelemények. A történetvezetés hibái, a karakterek teljes hiánya, és indokolatlan felbukkanásuk/eltüntetésük, báb jellegük, irodalmilag sem teszik teljes értékűvé a művet. A történetben egyetlen szerethető karakter sincs. Mindenki elkövetett vagy elkövet valami megbocsáthatatlan aljasságot, vagy egyszerűen üres báb, papírfigura.
  5. A meglepő, hogy a társadalomrajz, vagy inkább karikatúra hozzávetőlegesen sikeres lett. Talán az a titka, hogy a karikatúrához vázlatok is elegendőek, és nem kell szeretni a figurákat. Bár, magam is marxista lévén, a regény ezen része meglehetősen engelsire sikeredett. Ez talán védhető azzal, hogy a regényidő elvileg viktoriánus, de a modern problémák felmerülése ezt mégis kétségessé teszi. Nem tudok egyetérteni a szerző jogfelfogásával sem, de ezek már valóban csak személyes kifogások.

Összefoglalva, ezt a könyvet elsősorban fantasy rajongóknak ajánlom, nekik viszont melegen: új színeket és levegőt hoz a poshadtságba.

Hardcore sci-fi olvasók valószínűleg szenvedni fognak tőle, bár a megismerkedés ezzel az érdekes kísérlettel mindképpen megér egy misét.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

"Ábrázolni kívánta ugyanakkor a szerző marxista meggyőződésének megfelelő társadalomképet és kritikát."

Szvsz a viktoriánus korszak elképzelhetetlen marxizmus nélkül. Kivenni a munkásmozgalmat ebből a korból kb olyan mint a lovagkor parasztok nélkül, vagy az ókor rabszolgák nélkül: Idealista és hamis...

Balfrász írta...

Tehát megint egyszer félreérthető voltam. Tökéletesen igazad van, nem is azt kifogásoltam, hogy benne van, hanem a megvalósítás módját.

Egyrészt, mint írtam, a város civilizációja és a technológia sok tekintetben modernebb, mint a viktoriánus kor, szóval az a fajta marxizmus túlhaladott, maguk Marxék is felülbírálták kissé a Kommün után. A Haymarketi Mészárlás után mindenképpen megváltozott a dolog (Jack London is másképp látta a világot után, hogy sci-finél maradjunk). New Crobuzon politikai/gazdasági hatalma pedig definitely túl van már a maga Haymarketjén.

Másrészt az egész annyira kilóg a szövegből és történetből, mint egy szánalmas n-edik csavar a brazil szappanoperákban. Ha belegondolok, hogy ezen a vonalon micsoda történetet írhatott volna oltmolyok és egyebek nélkül! Ahogy László Zoltán is majdnem meglépte ezt a Nagatéban, bár nála a sztrájk és a lázadás nem csupán kis színes.

kavics írta...

Még néhány kötözködés:
* A technológia fejletsége nem függ össze (főleg egy sci-fiben) a társadalmi berendezkedéssel.

* Ha haymarket meg is volt New Crobuzon-ban, a kommün azért még tuti nem....

Mind1 én nem vettem észre a kilógást.

Balfrász írta...

Kerülni kellene a kategorikus és megalapozatlan kijelentéseket. Főleg a sci-fi vonatkozásában.

A társadalmi berendezkedés egyik fő meghatározója a technológiai fejlettség és viszont. Ezt úgy hívják: dialektika.

Heymarket enyhébb, mint a Kommün, de mindkettő ugyanazt értette meg a munkásmozgalommal: az új uralkodó osztály MINDENRE képes az uralma fenntartásáért és a régi módon nem lehet küzdeni vele. New Crobuzon hatalmasságai ezt már többször is a munkások értésére adták, erre azok folytatják ugyanúgy. Nyilván.

Nem lóg ki jobban, mint a többi felesleges kis színes.

Van, aki a Scriptorum Ötödik Körében megjelent bírálatában nagyon sok ilyesmire felhívja a figyelmet. Én jobban szeretem annál ezt a könyvet és becsülöm az íróját, hogy csak szimplán legyalázzam. Inkább drukkolok neki, hogy a következő jobb legyen.

Névtelen írta...

Üdv.
Tegnap olvastam ki a könyvet és hihetetlenül tetszett. Bár le kell írnom, hogy kb. 6hónapja kaptam rá az olvasásra és nincs túl sok viszonyítási alapom, de egy "tudatlan" embernek nagyon is tud tetszeni. hajrá hajrá Miéville! A 2. kötet tényleg eléggé szenvedősre sikeredett, néhol egy-egy eksön jelenettel ami időnként borzalmas túlzás volt. Időnként arra gondoltam, hogy túl sokat szívott emberkénk és teljesen demagóggá vált.. az ördöggel a beszélgetés?! nos itt majdnem eldobtam a könyvet de inkább továbbléptem mint ha semmi sem történt volna..a szegény hősöknek tényleg nem ismerhettük meg a lelki világát, de az első kötetben ez nem is nagyon érdekelt. Nade 500pénzt megért a 2 kötet :)