László Zoltán – Keringés

A Keringés úgy magasodik ki az utóbbi két évtized magyar sci-fi terméséből*, mint az egykori World Trade Center Manhattan felhőkarcolói közül.
Ami kár.
Nem az irigység mondatja ezt velem, és nem is egy ironikus kép akart lenni, ismervén az ikertornyok sorsát, hanem a maximalista olvasó "Mi lehetett volna!" típusú sajnálata.
Mert a regény úgy emelkedhetne ki a többi mű közül, mint a Washington Monument a Mall fűszálai közül.
Mert Manhattan felhőkarcolói azért felérnek a WTC derekáig…

De először a jót:
A Keringés remekül megírt, fordulatos, ízig vérig tudományos és ízig vérig fantasztikus regény. A. C. Clarke igényességű tudományos háttérrel, invenciókkal, és a cyberpunk legjobb irodalmi újításait bőségesen alkalmazó, korszerű írói, stiláris eszköztárral**. A klasszikus időutazás témát újszerű, legalábbis friss nézőpontból dolgozza fel, nagyon erőteljes, és szinte hibátlan narrációval, és a több szálon futó cselekményt – bár nagyon furcsán, az egyik történetfonalnál kissé elnagyoltnak tűnően – úgy szövi össze, hogy elvarratlan szál nem marad, ugyanakkor a történet nyitott a folytatásra***. Bár számtalan reminiszcencia köti össze a történetet a Teremtés Utolsó napjával, a Keringés egyértelműen nem Jeschke-parafrázis. Már csak azért sem, mert a szerző bölcsen nem a múltba, hanem a jövőbe teszi az időutazás célpontját.

A főszereplők jellemrajzai többnyire jól körvonalazottak, bár a paleontológusnőről a "nő" nagyon ritkán jutott az eszembe. De a blogger, a tettre kész, de a körülmények és saját korlátai folytán mégis inkább az eseményekkel sodortatott értelmiségi alakja tökéletesen kimunkált, hibátlan. A kritikai értelmiség legszörnyűbb réme, miszerint nem tudja, mit és hogyan kell kritizálni, az ebből fakadó tehetetlenség és döntésképtelenség modern jelenvalósága a maga szörnyűségében megjelenik ebben a cselekményszálban. Mindenestül élő, elborzasztóan hiteles az a rendkívül puritán eszközökkel (merjem mondani, sztrugackiji egyszerűséggel) ábrázolt pillanat, amikor a blogger rádöbben bűntette nagyságára, – és az akkora, hogy képtelen felfogni, képtelen lelkifurdalást érezni.

Gondolatilag a szerző elemzi a liberális kapitalizmus (hadd mondjam ki: imperializmus) legszélsőségesebb lehetséges megnyilvánulásait, érinti az információs technológia köszöbön álló forradalmának következményeit, behatóan foglakozik a globális környezeti átalakulással és annak mikrotársadalmi-gazdasági-politikai aspektusaival, de a legelmélyültebben a blogger figuráján és történetén keresztül az globális méretű ökoterrorizmussal foglakozik. Gondolati tematikája tehát a lehető legkorszerűbb, bár társadalmi-technológiai vizióival talán nem mindenki ért egyet.

A tudományos alaposságról annyit, hogy a szerző ügyelt arra, hogy még a jövőben bekövetkező, Naprendszer szintű kozmológiai eseményekre is odafigyeljen. A jövő Földje lassabban forog, a nap hosszabb…

És ezzel egyúttal eljutottunk ahhoz, amiért a Keringés nem emelkedik ki jobban a hazai mezőnyből.

Erről a 199. oldalon drámaian kihangsúlyozott különbségről hét oldallal később kiderül, hogy mindössze négy perc!
Bang!
Egy újabb cyberpunk kis színes, kolorlokálé. A másodszori elsütéssel a varázslat elillant, ez a finom részlet fárasztó, öncélú cafranggá változott, ami a Snow Crash legrosszabb pillanatait juttatja eszembe: "Ha elsőre nem vettétek észre ezt a zseniális megfigyelést, másodszorra beleverem az orrotokat!". A szerző a regény legalább kétharmadában nem tudott felülemelkedni ezen a CP-os részletezésen, olyan kis díszítőelemek bukkannak fel többször, mint a folyadéklencse a távcsövekben. Engem például piszkosul nem érdekel, hogy a lakókocsinak "axiálisan rugózó vonószeme" van, mert a történet szempontjából ez aztán szemernyit sem mozdít sem előre, sem hátra. Ahol viszont – hasonlóan az által ismert novelláihoz – ezt a stílust leveti az író (megfeletkezik róla), bravúros, zseniális szöveg került ki a keze alól.
Sajnos az egész regényre cselekmény és gondolatiság szintjén jellemző ez a "kevesebb több lett volna"**** érzés.
Ha egyedül a blogger erőteljes szálát fejti és dolgozza fel bővebben, a két másik szálban elkövetett erőszakolt és kevéssé sikerült feminizálás helyett, az eredmény sokkal jobb.
Ha elmarad a végéről a nanoswarm képében megjelenő idegen, az eredmény sokkal több.
Ha nem boncolgatja a poszthumanizmus ugyan divatos, de maga a szerző által is meddőnek ítélt***** kérdését, az eredmény sokkal jobb. Etc. etc.
Ha, ha…

A kitűnő magyar nyelven megírt regénynek csak két szavába kötnék bele: a "chronoter" miért nem lett magyarosan "kronoter", és a beazonosít helyett miért nem volt elegendő az azonosít? Kisebb gond volt a Vasa halászhajó neve, melyet nem hiszem, hogy akár a norvégok is angolosan Wasa írnának, és a "rovarszag", mely mint olyan nem létezik, hacsak nem a kipreparált rovarok jellegzetes szagára gondolt a szerző.

És ezekkel a hibákkal eljutottunk a kötet legfőbb hiányosságához, a szerkesztéshez. Az előző bekezdésben mutatott apróságokon talán még a legélesebb szemű lektor is átfut, de a nyitójelenet sátor-sikátor geometriáján már nem illett volna, mint ahogy az történetidő kuszaságain (hol olyan érzésem volt, hogy a történeteidő a mához képest néhány évtized, hol, hogy legalább egy évszázad) sem , azon a bakin pedig, amelyben a főhősnő vesz egy nagyon olcsó mobot, azután erről megfeledkezve kölcsönkér egyet néhány oldallal később******, végképp nem.

Egyszóval, a regény alapján, ha László Zoltán valaha is rátalál önmagában és/vagy külső személyben egy erős és éles szemű szerkesztőre, esélye lesz, hogy a legnagyobb kortárs fantasztikus szerző legyen. Bátran ajánlom a könyvet a fantasztikum legszélesebb rajongótáborának.

A kötet könyvészetileg a Galaktika Fantasztikus Könyvek legkiforrottabb darabja. Mint romló szemű öreg ogre csak a rohadt összefutó oldalszámokkal vagyok nagyon elégedetlen!

Galaktika, 2007. Puhafedelű, 271 oldal.

Jegyzetek:

* Beleértve az író saját előző regényét, a Nagatét is, bár azt a szerző maga nem tartja tudományos fantsztikus írásnak. Jómagam nem szűnök vitatkozni ezzel.

** Nem kívánom túlértékelni a saját befolyásomat, de semmiképpen sem lenne jó, ha az írót mindezek után bárki a "magyar Clarke"-nak, vagy a "magyar Gibsonnak" kezdené nevezni. László Zoltán leginkább talán mindkettő szintézise, így más, magasabb, egyedi minőség. László Zoltán.

*** Kiváló és jó példa lehet a regényciklusok egyes regényei és folytatásokban megjelenő történet kötetei közötti különbségre.

**** Anekdot: sajnos volt alkamam részt venni egy olyan doktori védésen, melynek végkifejlete cum laude minősítés lett, holott a jelölt HÁROM olyan szintű munkát végzett el és sajnos próbált egybefűzni, melyek EGYENKÉNT summa cum laude minősítésűek lettek volna.

***** Poszthumán, tehát túl van az emberen; nem emberi, az ember számára tehát jobbára felfoghatatlan; felfoghatatlan, tehát érdektelen. És az író itt egyetlen bekezdéssel egyúttal valamennyi eljövendő űrjáró sci-fi történet értelmét-létjogosultságát is megkérdőjelezi - eltemeti a témát… Kellett ez?
De ez nem tartozik a könyvismertetéshez.

****** Meglehet, hogy ennek konspiratív okai voltak, mindenesetre ez sem a hősnő addigi jelleméből, sem a szövegből nem következett.