2007. december 3., hétfő

László Zoltán – Keringés

A Keringés úgy magasodik ki az utóbbi két évtized magyar sci-fi terméséből*, mint az egykori World Trade Center Manhattan felhőkarcolói közül.
Ami kár.
Nem az irigység mondatja ezt velem, és nem is egy ironikus kép akart lenni, ismervén az ikertornyok sorsát, hanem a maximalista olvasó "Mi lehetett volna!" típusú sajnálata.
Mert a regény úgy emelkedhetne ki a többi mű közül, mint a Washington Monument a Mall fűszálai közül.
Mert Manhattan felhőkarcolói azért felérnek a WTC derekáig…

De először a jót:
A Keringés remekül megírt, fordulatos, ízig vérig tudományos és ízig vérig fantasztikus regény. A. C. Clarke igényességű tudományos háttérrel, invenciókkal, és a cyberpunk legjobb irodalmi újításait bőségesen alkalmazó, korszerű írói, stiláris eszköztárral**. A klasszikus időutazás témát újszerű, legalábbis friss nézőpontból dolgozza fel, nagyon erőteljes, és szinte hibátlan narrációval, és a több szálon futó cselekményt – bár nagyon furcsán, az egyik történetfonalnál kissé elnagyoltnak tűnően – úgy szövi össze, hogy elvarratlan szál nem marad, ugyanakkor a történet nyitott a folytatásra***. Bár számtalan reminiszcencia köti össze a történetet a Teremtés Utolsó napjával, a Keringés egyértelműen nem Jeschke-parafrázis. Már csak azért sem, mert a szerző bölcsen nem a múltba, hanem a jövőbe teszi az időutazás célpontját.

A főszereplők jellemrajzai többnyire jól körvonalazottak, bár a paleontológusnőről a "nő" nagyon ritkán jutott az eszembe. De a blogger, a tettre kész, de a körülmények és saját korlátai folytán mégis inkább az eseményekkel sodortatott értelmiségi alakja tökéletesen kimunkált, hibátlan. A kritikai értelmiség legszörnyűbb réme, miszerint nem tudja, mit és hogyan kell kritizálni, az ebből fakadó tehetetlenség és döntésképtelenség modern jelenvalósága a maga szörnyűségében megjelenik ebben a cselekményszálban. Mindenestül élő, elborzasztóan hiteles az a rendkívül puritán eszközökkel (merjem mondani, sztrugackiji egyszerűséggel) ábrázolt pillanat, amikor a blogger rádöbben bűntette nagyságára, – és az akkora, hogy képtelen felfogni, képtelen lelkifurdalást érezni.

Gondolatilag a szerző elemzi a liberális kapitalizmus (hadd mondjam ki: imperializmus) legszélsőségesebb lehetséges megnyilvánulásait, érinti az információs technológia köszöbön álló forradalmának következményeit, behatóan foglakozik a globális környezeti átalakulással és annak mikrotársadalmi-gazdasági-politikai aspektusaival, de a legelmélyültebben a blogger figuráján és történetén keresztül az globális méretű ökoterrorizmussal foglakozik. Gondolati tematikája tehát a lehető legkorszerűbb, bár társadalmi-technológiai vizióival talán nem mindenki ért egyet.

A tudományos alaposságról annyit, hogy a szerző ügyelt arra, hogy még a jövőben bekövetkező, Naprendszer szintű kozmológiai eseményekre is odafigyeljen. A jövő Földje lassabban forog, a nap hosszabb…

És ezzel egyúttal eljutottunk ahhoz, amiért a Keringés nem emelkedik ki jobban a hazai mezőnyből.

Erről a 199. oldalon drámaian kihangsúlyozott különbségről hét oldallal később kiderül, hogy mindössze négy perc!
Bang!
Egy újabb cyberpunk kis színes, kolorlokálé. A másodszori elsütéssel a varázslat elillant, ez a finom részlet fárasztó, öncélú cafranggá változott, ami a Snow Crash legrosszabb pillanatait juttatja eszembe: "Ha elsőre nem vettétek észre ezt a zseniális megfigyelést, másodszorra beleverem az orrotokat!". A szerző a regény legalább kétharmadában nem tudott felülemelkedni ezen a CP-os részletezésen, olyan kis díszítőelemek bukkannak fel többször, mint a folyadéklencse a távcsövekben. Engem például piszkosul nem érdekel, hogy a lakókocsinak "axiálisan rugózó vonószeme" van, mert a történet szempontjából ez aztán szemernyit sem mozdít sem előre, sem hátra. Ahol viszont – hasonlóan az által ismert novelláihoz – ezt a stílust leveti az író (megfeletkezik róla), bravúros, zseniális szöveg került ki a keze alól.
Sajnos az egész regényre cselekmény és gondolatiság szintjén jellemző ez a "kevesebb több lett volna"**** érzés.
Ha egyedül a blogger erőteljes szálát fejti és dolgozza fel bővebben, a két másik szálban elkövetett erőszakolt és kevéssé sikerült feminizálás helyett, az eredmény sokkal jobb.
Ha elmarad a végéről a nanoswarm képében megjelenő idegen, az eredmény sokkal több.
Ha nem boncolgatja a poszthumanizmus ugyan divatos, de maga a szerző által is meddőnek ítélt***** kérdését, az eredmény sokkal jobb. Etc. etc.
Ha, ha…

A kitűnő magyar nyelven megírt regénynek csak két szavába kötnék bele: a "chronoter" miért nem lett magyarosan "kronoter", és a beazonosít helyett miért nem volt elegendő az azonosít? Kisebb gond volt a Vasa halászhajó neve, melyet nem hiszem, hogy akár a norvégok is angolosan Wasa írnának, és a "rovarszag", mely mint olyan nem létezik, hacsak nem a kipreparált rovarok jellegzetes szagára gondolt a szerző.

És ezekkel a hibákkal eljutottunk a kötet legfőbb hiányosságához, a szerkesztéshez. Az előző bekezdésben mutatott apróságokon talán még a legélesebb szemű lektor is átfut, de a nyitójelenet sátor-sikátor geometriáján már nem illett volna, mint ahogy az történetidő kuszaságain (hol olyan érzésem volt, hogy a történeteidő a mához képest néhány évtized, hol, hogy legalább egy évszázad) sem , azon a bakin pedig, amelyben a főhősnő vesz egy nagyon olcsó mobot, azután erről megfeledkezve kölcsönkér egyet néhány oldallal később******, végképp nem.

Egyszóval, a regény alapján, ha László Zoltán valaha is rátalál önmagában és/vagy külső személyben egy erős és éles szemű szerkesztőre, esélye lesz, hogy a legnagyobb kortárs fantasztikus szerző legyen. Bátran ajánlom a könyvet a fantasztikum legszélesebb rajongótáborának.

A kötet könyvészetileg a Galaktika Fantasztikus Könyvek legkiforrottabb darabja. Mint romló szemű öreg ogre csak a rohadt összefutó oldalszámokkal vagyok nagyon elégedetlen!

Galaktika, 2007. Puhafedelű, 271 oldal.

Jegyzetek:

* Beleértve az író saját előző regényét, a Nagatét is, bár azt a szerző maga nem tartja tudományos fantsztikus írásnak. Jómagam nem szűnök vitatkozni ezzel.

** Nem kívánom túlértékelni a saját befolyásomat, de semmiképpen sem lenne jó, ha az írót mindezek után bárki a "magyar Clarke"-nak, vagy a "magyar Gibsonnak" kezdené nevezni. László Zoltán leginkább talán mindkettő szintézise, így más, magasabb, egyedi minőség. László Zoltán.

*** Kiváló és jó példa lehet a regényciklusok egyes regényei és folytatásokban megjelenő történet kötetei közötti különbségre.

**** Anekdot: sajnos volt alkamam részt venni egy olyan doktori védésen, melynek végkifejlete cum laude minősítés lett, holott a jelölt HÁROM olyan szintű munkát végzett el és sajnos próbált egybefűzni, melyek EGYENKÉNT summa cum laude minősítésűek lettek volna.

***** Poszthumán, tehát túl van az emberen; nem emberi, az ember számára tehát jobbára felfoghatatlan; felfoghatatlan, tehát érdektelen. És az író itt egyetlen bekezdéssel egyúttal valamennyi eljövendő űrjáró sci-fi történet értelmét-létjogosultságát is megkérdőjelezi - eltemeti a témát… Kellett ez?
De ez nem tartozik a könyvismertetéshez.

****** Meglehet, hogy ennek konspiratív okai voltak, mindenesetre ez sem a hősnő addigi jelleméből, sem a szövegből nem következett.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszönöm, hogy közzé tetted a véleményed! Engedelmeddel befűzöm a többi első vélemény közé a blogomba.

Megj.: Nina konspiratív okból kér kölcsön egy mobot. Tart tőle, hogy ha arról hívja Henwaalt, utána már be tudják azonosítani az Emiliás hívásait is.

Névtelen írta...

sezlony, azt csinálsz, amit akarsz, a gazda úgyse válaszol semmilyen kommentre...

Balfrász írta...

Minek válaszoljak, te nagyon okos!
Ott van a válasz a jegyeztek között utolsóként, pont sezlony kommentje fölött.
Provokálni sokkal könnyebb, mint gondolkodni.

Névtelen írta...

Kedves balfrasz,
Először örültem, hogy van egy jónak kinéző sci-fi könyvesblog, két Clarke könyvre reagáltam is, de szóra se méltattad. Azt hittem, a blog eszmecserére szolgál, de ezek szerint nem. Két lehetőséget javaslok:
1. Írjad a kritikáidat, de magadnak, ne is tedd közzé, mert saját véleménye mindenkinek lehet, legalább nem befolyásol a tiéd.
2. Írjad a kritikáidat, mások figyelmét felkeltendő, de tiltsd le a hozzászólásokat, ha úgysem vagy rájuk kíváncsi, mi meg nem barmoljuk szép a dizájnos oldaladat.
3. (Neked mindegy, de kivettem a kedvencek közül a blogodat.)
+1. Ez már nem opcionális: az "r" betűt vedd ki a nickedből.

Névtelen írta...

"nem barmoljuk szét"

Balfrász írta...

Ha hiszed, ha nem, barátom, azokban az ihletett pillanatokban tettél kommenteket a Clarke cuccokhoz, amikor a blogmotor valamilyen oknál fogva erről nem küldött nekem mailt. A régi postjaimban pedig "csak úgy" nem szoktam gyönyörködni.
Egyébként sem azért irkálom ezeket az ismertetéseket, hogy kommentháborúba bocsátkozzam, avgy magyarázkodjam a szöveg miatt. Leginkább azért a blogforma, hogy ha valamiken érdemi gondja van a szöveggel, értesíthesen - mint például a Csillagpor esetében. Vagy provokatív hazugságokat hagyjon a tetthelyen. Ezekre is válaszolok néha. De még így is előfordulhat, hogy a megjegyzés megválaszolatlan marad. Nem személyes okból, hanem lustaságból.
Máskülönben, ha a szöveg miatt olvastad ezeket a postokat, mit érdekel az író személye?

Tudtommal viszont nem én provolkáltalak, hanem te engem, a válaszon tehát ne csodálkozz, és ne sértődj meg! Amilyen az adjon, olyan a fogadj.

Névtelen írta...

Nna, elolvastam én is, nagyon tetszett, de nem szűntem meg azt érezni, hogy akkorát merített az író Wolfgang Jeschke "A teremtés utolsó napja" c. regényéből, hogy ezért nem maradt víz a Földközi tengerben. Főleg a nanolégy-jövőbeli "ufonauta" párhuzam miatt gondolom ezt.

Balfrász írta...

Örülök, hogy visszatértél! :-)

Nem hiszem, hogy sezlony tagadná a "merítést" - én inkább ihletést mondanék, de úgy csinálta ahogy kell és egyedül szabad: jobb lett, mint az ihletadó.