2009. április 18., szombat

Tana French – Hallgatag erdő

Szenzációs első könyv!
Nyilvánvalóan Ms. French nem rohant magánkiadásban kinyomatni legelső zsengéjét, hanem valószínűleg gyakorolt, tanult, tanárokat, barátokat, szerkesztőket, kritikusukat hallgatott meg, jó könyveket olvasott, és írt, írt, írt. Türelmesen, az asztalfióknak, magának. Tudta, hogy tehetséges, és elsőre már teljes fegyverzetben akart kilépni a nyilvánosság elé.

Sikerült.

Talán túlzásnak hat, de – Hál’ Istennek! – itt van Ed McBain női utóda. Aki szereti a krimit, annak is a procedural (rendőri rutin?) válfaját, e könyvtől és a folytatásától nyalogathatja mind a tíz ujját. Pluszba kap egy mélylélektani regényt is. Mellesleg megismerheti a Dublin környéki Írországot úgy, ahogyan máshonnan nem. Mindezt szellemesen, lendületesen, humorral, korszerű szerkezetben, stílusban és nyelvezettel összeállt szövegből.

A Hallgatag erdő valóban hallgatag, őrzi a titkát, és French tehetsége ezt az atmoszférát úgy teremti meg, hogy valójában alig lépünk a fák közé. Pedig az erdő az íreknek egy kicsit mást jelent, mint nekünk. A tündérek, rémek lakhelye és a Fianna menedéke. A történelem része, a sok száz éves ellenállás szimbóluma. Csak az értheti meg, akit befogad. Ott, a fák között, évtizedekkel korábban történt valami rettenetes: két gyermek eltűnt, a megkerült harmadik – a narrátor-főhős, Rob (Adam) Ryan – a rettenet áldozataként sohasem lett újra a régi – sőt, a gyilkossági csoport nyomozója lett. Ebben a minőségben ugyanabban az erdőben elkövetett gyerekgyilkosság nyomozását bízzák rá. A pokol nem szabadul el ettől, valójában semmi különös sem történik. De valamiképpen a nyomozás, annak ellenére, hogy technikailag két apró hiba kivételével tökéletesen, a mesterség szabályai szerint folyik, és a tettes elfogásával zárul, kapcsolatokat tesz tönkre, életeket, világfelfogásokat változtat meg, és az igazság, nos, az valahogyan többször is mély csorbát szenved – jog teljes tiszteletben tartásával.
A rend őreinek szemével láttatva a gazdasági csoda Írországában járunk, ahol és amikor a GDP növekedése feledtetni látszik az ezeréves tradíciókat és átkokat. Látjuk, hogy porlad szét a tradíció, miközben a régi átkok csak erősödnek és újak, modernek sorakoznak fel melléjük.

A regény stílusa és nyelvezete erős, modern, tökéletesen illik a narrátor-főszereplőhöz. Az egyes szám első személyű narráció tökéletesen rendben van, Frech a megfelelő helyen utal rá, hogy a főszereplő mindezt elmeséli. A narrátor sohasem esik ki a szerepéből, mindig pontosan annyit mond el, amennyit a nyomozás adott pillanatában maga is tudott vagy sejtett, nem tesz sejtelemes, mindentudó utalásokat a későbbiekre.

Gondolatilag a történet két helyen bicsaklik. Mindkét hiba tipikus első szerzős vétség – a lelkesedés és az ambíció elgaloppírozta magát, ott akar kápráztatni, ahol nem kellene, azzal, ami utánagondolva tömény ostobaság –, erősebb kezű szerkesztés nyom nélkül eltávolította volna őket a szövegből. A 78. oldalon Rob, akiről sohasem derül ki a szövegből, hogy valaha is balettozott volna, olyan érzékletesen és pontosan képzeli el a kislány balett óráját, mely már a nevetségesség határát súrolja. A könyv végén pedig, miután mindent oly részletesen elmondott nekünk, a narrátor kijelenti, hogy tulajdonképpen már mindent elfelejtett, ami az üggyel kapcsolatos. Hogyan?

Ilyen erős első könyv után az ember félve és reménykedve várja a másodikat: lesz-e olyan jó, mint az első volt. A félelmek nem igazolódtak be, a remények viszont fényesen. A folytatás, A halott hasonmás még jobb, mint ez a könyv.

A kettős félelem azonban a második könyv után még inkább megmarad: képes lesz-e kitörni az író ebből a téma- és szereplői körből, és milyen eredménnyel teszi majd?

General Press kiadó, 2007., keményfedelű, Sziebert Ádám fordítása

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem (volt) szokásom, de az utóbbi időben elolvastam pár krimit én is, a jobbak:
- Dennis Lehane: Vihar sziget
- Caleb Carr: A halál angyala
- Kondor Vilmos: Budapest Noir

CsZ

balfrasz írta...

Ezzel a Carral szemeztem én is. De olyan nyilvánvaló álnévlenyúlás... Meg lehet próbálni.

Névtelen írta...

Ez a valódi neve... Mit csináljon a szerencsétlen?
CsZ

Névtelen írta...

Megvettem a Hallgatag erdő címűt a könyvfesztiválon, most olvasom.
Az elején idegenkedtem tőle*, most már gördülékeny a történet. Valóban jó krimi.

CsZ

*Cormack McCarthy szikár könyvei után kezdtem el olvasni, amihez képest a férfi főszereplő gondolatai lila női csacsogásnak tűntek...

Névtelen írta...

Nem a könyvei szikárak - szameg - hanem a szövege.

Beszereztem a második könyvét is.

CsZ

balfrasz írta...

Mit jelent a szikár szöveg? Nekem McBain szikár? Mellesleg az Isten...

Krimiben legalábbis.

Névtelen írta...

Gyógyulást anyukádnak!

Szikár? Tárgyszerű, szenvtelen, sallangmentes szövegek, minimális központozással, nincs vessző például a mondatokban. Tombol az erőszak, de valahogy kevésbé érintett meg mint a B.E. Ellis - általam végig nem olvasott -könyvében.

McBain könyv kb. 20 éve nem volt a kezemben (talán a "Heccelődő"-t olvastam ha van egyáltalán ilyen) majd újra megpróbálom.


CsZ

Névtelen írta...

Elolvastam mindként Tana French könyvet. Remélem lesz még folytatás.
CsZ

balfrasz írta...

Félek egy kicsit, hogy Frenchben ennek a sztorinak a leágazásai munkálnak csupán. Adja Isten, hogy ne igazolódjon be ez a félelmem!

McBAin utolsó öt könyve már zseniálisba megy át, erdetiben volt szerencsém olvasni őket:

Money, Money, Money (2001)
Fat Ollie's Book (2002)
The Frumious Bandersnatch (2003)
Hark! (2004)
Fiddlers (2005)