2009. április 4., szombat

Tana French – A halott hasonmás

Az ember az ellenségeinek [1] hasznát veheti – ha tanulni tud tőlük. Már akitől lehet és érdemes [2]. Emiatt kerestem meg ezt a könyvet. Máskülönben eszembe se jutott volna a még a kezembe se venni.
Először is: nő írta. Azt, ugye csak akkor, ha kifejezetten ajánlják vagy kérik. Undorító, szexista ogreszokás, de ez van – általában nem érdekel a női irodalom.
Másodszor: a könyv a magyar könyvszakma lepusztulásának, korrumpálódásának ékes bizonyítéka. Volumetrizált papíron falazóblokk méretűre felpumpált, védőborítóval-keményfedéllel még vastagabbra hizlalt, mégis gyanúsan könnyű kötet – hogy a téglához még hasonlóbb legyen, a lapszélek pirosra föstve. Gagyi a köbön.
Pedig úgy nagyjából a borító rendben lévő, a manapság megszokott „semmi köze a tartalomhoz” montázs (bár ugyanez a képi világ az eredeti kiadásokon is, talán az előző könyvre, a Hallgatag erdőre akar rímelni) beleillesztve szépen a sorozat (Világsikerek) bőrébe. De mégis – gagyi a köbön. Kezembe nem venném!
Mégis, a kíváncsiság [3], hogy vajon mit olvas az ellenség, csak nem hagyott nyugodni: levadásztam a Mamut Libri egyetlen megmaradt példányát – és végül megérte.
Női könyv, de jó könyv, messzire elkerüli azokat a kliséket, csapdákat, rutinokat, amelyek a női könyvek sajátosságai. A logika persze már az alapfelvetésnél eléggé nagyvonalú, de ha azon átlép az ember, remek, jól megírt, mély, lélektanilag hiteles és szórakoztató krimit olvas.
Már az alapfeltevés is izgalmas: valaki volt olyan tudatlan/pofátlan, hogy a regény titkosügynök főhősnőjének egykori fedett alteregóját vegye fel hamis személyazonosságként. Mondjuk rá is abszott: megölték. És a könyv csak itt kezdődik a főhősnő saját egykori hamis identitását magára húzó hasonmása helyébe lép, hogy a nyomozást segítse. Beilleszkedik a halott lány társaságába, akik egyfajta kommunaszerűségben „tengődnek” a kies ír tájban. A bűnügy végül megoldódik, és közben megismerkedhetünk a főhősnő és hasonmása cseppet sem egyszerű életével és jellemével, az ír gazdasági csoda társadalmi problémáival, az ír társadalom több évszázad óta mélyben munkáló feszültségeivel. Kapunk alapos társadalomkritikát, és explicit módon, de implicite is, a cselekmény által, megkapjuk ennek a kritikának a kritikáját, majd a kritika által szült „megoldás” kritikáját is. A könyv tanulsága, hogy a kivonulás a társadalomból nem vezet sehová. Még happy end is jutott a végére, bár ez a fajta kifejlet jó ideig megvalósíthatatlannak látszott.
A regény nyelve friss, modern, a stílusa lendületes, az E1 narrációra csodálatos, egyszerű rövid indoklás, csakúgy, mint az előző (Nota bene, ELSŐ!!! [4]) könyvében, a főhősnő mesél valaki(k)nek, nekem, nekünk: "Nagyon szeretném elmesélni az egyiket…". A narráció hangja tökéletesen fedi a főhős jellemét.
Ügyesek, de nem túllihegettek az utalások a szerző előző regényére, fölpiszkálják [3] az embört, hogy elolvassa azt is. Már meg is vettem.
A fordítás nem erőszakos, mindvégig stílusban marad és valószínűleg pontos is. Csak azt a három „ledöbben”-t tudnám feledni! Nem hinném, hogy az eredeti ezt a pongyola szlenget kívánná meg adott helyeken.
Valójában egyetlen bajom volt a könyvvel: a felpumpálás miatt úgy tetszett, sohasem jutok a végére.

General Press Kiadó, 2009., keményfedelű, 550 oldal, fordította Szieberth Ádám

Jegyzetek:

[1] Politikailag korrekt gagyikráciánkban az ellenség üldözendő szó. Pedig nem tudok rá jobbat. Aki láthatóan az életemre tör – az ellenség. Ilyen egyszerű.
[2] A valódi ellenségtől, tehát aki azért veszélyes, mert esetleg okosabb nálad, valójában kötelező tanulni. Pusztán önvédelemből. Aki most ellenség, az hiperintelligens és művelt – lehet tanulni.
[3] A kíváncsiság megöli a macskát. Például azért kezdtem el olvasni Annie Proulx-t, mert valahol azt láttam, hogy Bruce Willis is éppen őt olvassa. És hun vót még akkor a Brokeback Mountain!
[4] Ha olvasol egy kéziratot, és az E1-ben van, kb. nyolcvan százalékos valószínűséggel kezdő [5] írását olvasod. Nyolcvan százalék a valószínűsége annak is, hogy nem indokolja meg, miért. Tana kezdő, mégis TUDTA, hogy ezt meg kell tennie – és MEG IS TETTE a legegyszerűbb, legelegánsabb módon. Kalap le!
[5] Ez nem jelenti szükségszerűen, hogy nem kezdő író nem fog egyes számban írni, csak egészen másképpen teszi.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

"általában nem érdekel a női irodalom"
Hm, szerintem női irodalom nem attól lesz valami, hogy nő írta, hanem a témaválasztása miatt vagy azért, ahogyan a témához nyúl (de krimi esetében valószínűtlen a női[es] látásmód, szemszög, stílus).
Ez ugyan annyiban női, hogy nő az elbeszélő illetve főszereplő, de French tud írni férfiszemszögből is, mint láttuk.

Na, de nem kötözködöm tovább, találomra jutottam ide, miközben Tana French-et gugliztam, de örülök, hogy elolvastam a bejegyzésed, egyetértek a benne foglaltakkal.

Alig várom az újabb French-könyvet...

balfrasz írta...

E blogban azért tágabb és mélyeb elemzései is felbukkannak a női irodalomnak.
Ez a könyv és a férfiszeplős előzménye is bizony igen sok attribútumát viseli a női irodalomak. Ami nem baj.

Éppen akkor van bajom a női irodalommal, ha nem vallja be magáról, hogy speciálisan női látásmóddal (pl. idő és térszemlélet) íródott. Még rosszabb, ha vérfeminista, elvakult írás követel magának egyenjogúságot, holott éppen azzal az egyoldalúsággal rúgja ki magát az egészből. Hivatkoznék Slonczewski asszony könyveire, de a harmadiknál már feladtam, hogy írjak róla.

Én is várom, hogy mi lesz a folytatás, vagy egyszerűen csak a következő.