A véletlen hozta az utamba ezt a vaskos regényt. Nabokovot régen olvastam, és az utolsó olvasott könyvében kicsit csalódtam, de a szép, lágyan visszafogott borító megragadott, majd a fülszöveg annál inkább. Alternatív Föld, alternatív történelem! Megint egy befutott nem zsánerszerző, aki kirándulást tesz a fantasztikum egyébként megvetett vidékére! Ő persze megteheti, és tehetsége okán valószínűleg eredményes is lehet ez a kirándulás.
Az lett. A legjobb alternatív emberi világ, amit valaha olvastam.
Nabokov megismételte Oscar Wilde teljesítményét, úgy szellemes, hogy közben a soraiból szellem (gondolat) is árad.
Nabokov Antiterrája (Demonia) elbűvölő világ, többé-kevésbé viktoriánus – a viktoriánus kor bigottsága nélkül, de annak az emberbe, az emberiségbe, a civilizációba és a technikai fejlődésbe vettet mély hitével. Ez a világ megteheti, hogy elveti az elektromosság használatát valamiféle nem részletezett vallási tilalom hatására, de azonmód talál helyette mást. És így van ez szinte mindennel. Az Antiterra lakója invenciózus, könnyed, szabadelvű, sokáig lehetne sorolni azokat a tulajdonságokat, melyek nagyjából hiányoznak a modern kor emberéből. Mégis, az Antiterra embere számára a mi világunk, Terra, melyről csak az elmebetegek hagymázas álmaiból szerez tudomást, valamiféle boldog, irigylendő túlvilág – még a Hitleri nácizmus is az benne. Jellemző, hogy jósors unalma miként ébreszt hülye képzeteket az emberben.
Antiterra ismerős, mégis ismeretlen, a történelem fordulópontjai kissé másképpen alakították a világ sorsát, az Amerikai Egyesült Államok például, ahol a cselekmény nagy része játszódik érdekes elegye a hódító orosz, francia és angolszász kultúrának. Orosz dominanciával. Európa angol uralom alá került, Franciaország nem létezik, Eurázsia nagy része pedig Tatária néven valamiféle keleti despotizmus igája alatt senyved. Ami az egészben kissé, nagyon halványan , bizonytalan, hogy az író néhány alkalommal, mintha szárnyakat emlegetne a szereplőkkel kapcsolatban. Hál’ Istennek ez az angyalos-túlvilági vonal nagyon a háttérben marad, és nem derül, ki mi volt az író célja vele.
Ebbe a közegbe helyezte Nabokov a főszereplő szerelmespárt, akik gyermekkoruktól halálukig ugyannak a szerelemnek lépvesszején vergődő madárként élnek meg száz évet Antiterra történelméből. A bonyodalmat az okozza, hogy a szuperintelligens szerelmespár valójában titkos testvérpár is, szüleik bonyolult szerelmi élete „jóvoltából”. Nabokov továbblépett a Lolita pedofiliájától – vaskos (és tudatos!) vérfertőzésnek vagyunk tanúi hétszáz oldalon keresztül. Akit ez zavar, az ne is kezdjen bele. Aki viszont szereti a szellemes önkifejezést témában, cselekményben és nyelvben, szereti tetten érni a zsenialitást munka közben, szereti az allúziókat, a rejtvényfejtésszerű olvasást, az érdekes történelmi és irodalmi fejtegetéseket és spekulációkat, szereti a mély szerelmi történeteket, az okvetlenül olvassa el ezt a könyvet!
Valójában az nem árt, ha az ember legalább még négy nyelven (orosz, francia, angol és német) beszél valamicskét. Bár én nem tartozom ezek közé, mégis szinte tökéletesen képes voltam élvezni a könyvet, köszönhetően a jegyzeteknek és még inkább a kitűnő fordításnak. Nem irigylem M. Nagy Miklóst gigászi munkájáért, viszont mélységesen tisztelem, hogy belevágott, és nem győzöm eléggé dicsérni, hogy milyen eredménnyel jött ki belőle. Három-négy nyelvű szójátékokat elvenen magyarra ültetni, és hűnek maradni – ritka teljesítmény.
A könyv szép, elegáns, bár a döglött, fos-kahakizöld csík helyett egy mutatósabb szín kedvezőbb összhatást adott volna. És a hátsó borítón, huncutul, mint egy kobold, ott vigyorog Nabokov.
Európa-Alexandra kiadó, 2008., keményfedelű, 710 oldal, fordította M. Nagy Miklós
Az lett. A legjobb alternatív emberi világ, amit valaha olvastam.
Nabokov megismételte Oscar Wilde teljesítményét, úgy szellemes, hogy közben a soraiból szellem (gondolat) is árad.
Nabokov Antiterrája (Demonia) elbűvölő világ, többé-kevésbé viktoriánus – a viktoriánus kor bigottsága nélkül, de annak az emberbe, az emberiségbe, a civilizációba és a technikai fejlődésbe vettet mély hitével. Ez a világ megteheti, hogy elveti az elektromosság használatát valamiféle nem részletezett vallási tilalom hatására, de azonmód talál helyette mást. És így van ez szinte mindennel. Az Antiterra lakója invenciózus, könnyed, szabadelvű, sokáig lehetne sorolni azokat a tulajdonságokat, melyek nagyjából hiányoznak a modern kor emberéből. Mégis, az Antiterra embere számára a mi világunk, Terra, melyről csak az elmebetegek hagymázas álmaiból szerez tudomást, valamiféle boldog, irigylendő túlvilág – még a Hitleri nácizmus is az benne. Jellemző, hogy jósors unalma miként ébreszt hülye képzeteket az emberben.
Antiterra ismerős, mégis ismeretlen, a történelem fordulópontjai kissé másképpen alakították a világ sorsát, az Amerikai Egyesült Államok például, ahol a cselekmény nagy része játszódik érdekes elegye a hódító orosz, francia és angolszász kultúrának. Orosz dominanciával. Európa angol uralom alá került, Franciaország nem létezik, Eurázsia nagy része pedig Tatária néven valamiféle keleti despotizmus igája alatt senyved. Ami az egészben kissé, nagyon halványan , bizonytalan, hogy az író néhány alkalommal, mintha szárnyakat emlegetne a szereplőkkel kapcsolatban. Hál’ Istennek ez az angyalos-túlvilági vonal nagyon a háttérben marad, és nem derül, ki mi volt az író célja vele.
Ebbe a közegbe helyezte Nabokov a főszereplő szerelmespárt, akik gyermekkoruktól halálukig ugyannak a szerelemnek lépvesszején vergődő madárként élnek meg száz évet Antiterra történelméből. A bonyodalmat az okozza, hogy a szuperintelligens szerelmespár valójában titkos testvérpár is, szüleik bonyolult szerelmi élete „jóvoltából”. Nabokov továbblépett a Lolita pedofiliájától – vaskos (és tudatos!) vérfertőzésnek vagyunk tanúi hétszáz oldalon keresztül. Akit ez zavar, az ne is kezdjen bele. Aki viszont szereti a szellemes önkifejezést témában, cselekményben és nyelvben, szereti tetten érni a zsenialitást munka közben, szereti az allúziókat, a rejtvényfejtésszerű olvasást, az érdekes történelmi és irodalmi fejtegetéseket és spekulációkat, szereti a mély szerelmi történeteket, az okvetlenül olvassa el ezt a könyvet!
Valójában az nem árt, ha az ember legalább még négy nyelven (orosz, francia, angol és német) beszél valamicskét. Bár én nem tartozom ezek közé, mégis szinte tökéletesen képes voltam élvezni a könyvet, köszönhetően a jegyzeteknek és még inkább a kitűnő fordításnak. Nem irigylem M. Nagy Miklóst gigászi munkájáért, viszont mélységesen tisztelem, hogy belevágott, és nem győzöm eléggé dicsérni, hogy milyen eredménnyel jött ki belőle. Három-négy nyelvű szójátékokat elvenen magyarra ültetni, és hűnek maradni – ritka teljesítmény.
A könyv szép, elegáns, bár a döglött, fos-kahakizöld csík helyett egy mutatósabb szín kedvezőbb összhatást adott volna. És a hátsó borítón, huncutul, mint egy kobold, ott vigyorog Nabokov.
Európa-Alexandra kiadó, 2008., keményfedelű, 710 oldal, fordította M. Nagy Miklós
2 megjegyzés:
Ez a könyv egy valóságos csoda. Bár úgy tudom, hogy a kritika egyöntetüen a Gyér világ-ot tartja N. legjobb könyvének, számomra az Ada és még talán az Áttetsző testek viszi el a pálmát.
(A Gyér világ egyáltalán nem tetszett, végig sem tudtam olvasni. Majd egyszer.)
De az Ada olyan mint egy idegen világból származó Enciklopédia. Lehetetlen ellenállni neki.
Nem értek egyet a kritikával: Jó, jó a Gyér világ, de hun van ettül?!
Minden szó igaz.
Megjegyzés küldése