2007. május 3., csütörtök

Arthur C. Clarke&Gentry Lee - Ráma folytatások

Két irányból is elfogult voltam ezekkel a könyvekkel. Egyrészt pozitívan, mivel a Rámát kifejezetten szerettem, másrészt negatívan, mert az ún. hard sci-fi méltatói szinte bibliájuknak tartják.
Elfogultságaim ötven százalékban beigazolódtak, sajnos negatív irányban: a regények minősége külön-külön, de összességükben sem közelíti meg a Randevú a Rámával színvonalát, és hozzák mindazt a rosszat, amit egy ún. hard sci-fitől vártam.

A hatalmas méretű regényfolyam (a Randevú nélkül több, mint 1500 oldal) két szerző munkája. Az idős Clarke nyilvánvalóan fizikailag nem tudta felvállalni egy ekkora anyag megírását, ezért a NASA egykori főmérnökét, Gentry Lee-t választotta társául a munkához. A választás kissé érthetetlennek tűnik, még akkor is, ha előtte már megírtak közösen egy sci-fi regényt, mely magyarul is megjelent Bölcső címen.

Az érthetetlen választás be is igazolta a negatív várakozást. A Randevú folytatásai mind irodalmilag, mind a tudományos fantasztikum vonatkozásában elmaradnak az előzménytől. Sőt több tekintetben szinte negálják azt.

A méltatások szerint a folytatások inkább karakter orientáltak, mint az első Ráma, bár ezt az kitételt csak akkor tudom értelmezni, ha a karakter -orientáltság és a közhely-orientáltság közé egyenlőségjelet teszek.

Mert ez az 1500 oldal bizony hemzseg az SF kliséktől, a másodosztályú hollywoodi akció és szentimentális filmek sablonjaitól, irodalmi közhelyektől. És mindezek ellénére, vagy éppen ezért, halálosan unalmas. A szereplők, szituációk és történések annyira közhelyesek, hogy több tucat gondosan válogatott másodosztályú sci-fi regény és forgatókönyv kvázi-random összeollózásával valószínűleg hasonló eredményre jutnánk.

Ekkora volumenű történetet lehetetlen spoilerezni, így bátran megadom a történet rövid összefoglalóját, hogy a későbbiekben könnyebb legyen hivatkozni.

A Rama II története (részletes olvasónapló itt) nem más, mint a Naprendszerbe belépő második Ráma osztályú idegen úrhajóhoz indított földi expedíció története. Mivel arra az időre az emberi társadalom éppen csak kilábalt egy súlyos gazdasági, politikai, lélektani etc. válságból, az űrhajózás az első Rama körüli színvonal alatt maradt. A technológiai elégtelenség és emberi gyengeségek következménye, hogy többen meghalnak, és végül a Ráma II-n reked az expedíció három tagja, Nicole des Jardins orvos (a regényciklus főszereplője), Richard Wakefield tudós/mérnök és Michael O’Toole tábornok, miután a föld koncentrált atomtámadást intéz a jármű ellen. A Ráma készítőiről és céljáról semmiféle információhoz nem jutunk. Annyi sejthető, hogy az embereken kívül még legalább két értelmes faj tartózkodik az űrhajón, amelyek közül az egyik valószínűleg nem baráti.

A Garden of Rama címét a tartalom ismeretében Ráma Édenkertjének kellene fordítani. Ez a kötet két élesen elváló részre oszlik. Az első felében a három Rámán maradt asztronauta útját mesélik el a Szíriusz csillag felé. A cselekmény főként akörül bonyolódik, hogy miként lesznek képesek az emberek az idegen technológia használatára, és miként próbálnak saját természetes szaporulatuk genetikai optimalizálásával legénységet biztosítani a Ráma ismeretlen időtartamú útja alatt. Ez az egy nő-két férfi összetételű csapatban nem megy zökkenők nélkül, de ennek ellenére a Szíriuszhoz már Richard és Nicole három lányával és Michael és Nicole két fiával megszaporodva érnek. A csillag körül a Rámák és hasonló járművek gigantikus fogadóállomása, a titokzatos Csomópont kering, ahol anélkül, hogy az embereknek valódi információt adnának, a Rámát átrendezik, megépül a jövendő emberi kolónia az Új Éden, és két önként a Csomóponton maradó kivételével az embereket útnak indítják vissza a Földre. A Ráma feladata ezúttal az, hogy kapcsolatba lépjen az emberiséggel, és fedélzetén kétezer emberi önkéntessel elinduljon egy ismeretlen útirány felé, bevallottan azért, hogy közben a Ráma alkotói az embereket tanulmányozzák. A regény második fele az emberi kolónia alapítását és történetét meséli el. Mivel a kétezer fős legénységben jócskán akadnak elitélt gyilkosok is, hamarosan a bűnözők ragadják magukhoz a hatalmat, és háborúba kezdenek a Ráma másik felében elszállásolt másik értelmes fajjal, amelyet sikeresen ki is irtanak. Nicole férje, Richard, a másik faj utolsó maradékát egy harmadik, szintén a Rámán utazó fajhoz menekíti. Nicole-t természetesen letartóztatják.

A harmadik könyvben, melynek címe Rama Revealed, − Ráma felfedi magát −, Nicole és gyermekeinek szökését meséli el Új Édenből, életüket a harmadik idegen faj városában, majd a háborút, melyet az emberek ez ellen a faj ellen indítottak. Mielőtt a háborúban minden elpusztulna, a Ráma építői mindenkit elaltatnak (hibernálnak?) a járművön, így az alvó legénységgel érkezik végállomására, a Tau Ceti körül keringő másik Csomóponthoz. A Ráma készítői itt felfedik magukat, és a Ráma küldetések célját.

Ez a folytatása annak a könyvnek, mely annak idején éppen eredetiségével, hangjával és titokzatosságával nyűgözött le. Noha a sztori és a szereplők sztereotípiáiért egyértelműen a társalkotó, a valós író a felelős, a történet ívéért és a Ráma valódi céljának kiötléséért egyértelműen a mélyen vallásos keresztény Clarke. Emiatt ez a könyv sajnos a kreácionisták és intelligens tervezettség hívők bibliája is lehet.

Ami megdöbbentően hiányzik a könyvekből, az a tudomány. Mert a világegyetem értelmének kérdésére adott transzcendens válasz minden, csak nem az, amelyet tudománynak nevezünk.

Ami fájón jelen van viszont a könyvben, az egyrészt a földi események teljesen üres és sehová sem vezető extrapolációja, és olyan mélységes pesszimizmus fajunkkal szemben, mely már a rögeszme határát súrolja.

A szerzők megragadtak a késő nyolcvanas évek társadalmi, technológiai, gazdasági, tudományos problémáinál, és ezeket a problémákat egyszerűen kilőtték a XXIII. századba. Ami az ebből a nyolcvanas évek végi pesszimista életérzésből fakad, vagyis hogy az emberiség javíthatatlan, tulajdonképpen az egyetlen valamirevaló színt hozta volna történetbe, ha a szerzők nem inkább valószínűtlen idegen életformák és társadalmak aprólékos, mégis hiteltelen leírásával töltik meg a lapokat. Tudniillik, az, hogy a Föld az idegenek vizsgálati alanyaként „válogatott” emberanyagot, sőt elítélt gyilkosokat is küld a Rámára, olyan drámai helyzetek és történések lehetőségét veti fel, melyeket egy Dick, egy Brabury, egy Simak vagy a Sztrugackij fivérek nem hagytak volna kiaknázatlanul. És annak ellenére, hogy a Lee-Clarke szerzőpár ezt a helyzetet is csak melodramatikus klisék sorával volt képes megragadni, még mindig a legerősebb része a könyvnek.

A javíthatatlan pesszimizmus már az első könyvben, a Rama II-ben is tetten érhető, hiszen a fő konfliktusforrás az, hogy a nemzetközi űrhajózási hivatal egy majdnem teljesen emberi hulladékból álló legénységet válogatott össze az expedícióra. Ez a válogatás talán magyarázható a Nagy Káosz okozta visszaeséssel, azonban a Ráma II első látogatása és visszatérése között eltelt több mint negyven évben a Föld már a Mars újratelepítésén fáradozik: természetesen ugyannal az emberanyaggal, amelyet a Rámra küldenek.

Van még a könyvben jókora adag öntömjénezés is, mely Clarke-nek sohasem volt sajátja, de mely a későbbi írói generációk rákfenéje. Többször elhangzanak a szereplők szájából az egész Ráma küldetés nagyszerűségéről szóló ömlengések, a férfi főszeplő speciel Lee önmagáról alkotott idealizált képe, átlag száz oldalankét valamilyen formában elhangzik Clarke mondása, miszerint „Bármely meglelően fejlett technológia megkülönböztethetetlen a varázslattól.”

Biokémiával foglakozó emberként mérhetetlenül idegesített Lee minduntalan ájult csodálata a biológia tudománya iránt és, hogy a könyvek „tudománya” főként elrugaszkodott biológiai spekulációkból áll. Lelki szemeim előtt megjelent a következő jelenet:

Lee kipirult arccal fordul az idős mester felé:
- Arthur bátyám! Eszembe jutott valami! Az AIDS olyan divatos, meg titokzatos, meg minden és olyan csúnyán bántak kezdetben a hordozóival. Nem kéne erről is írni?
- Írjá, Gentry fiam!
És írt.

Mindazonáltal azok, akiknek elég, ha hosszadalmas leírásokat ismeretlen rendeltetésű szerkezetekről, lehetetlen biológiájú és társadalmi berendezkedésű idegenekről, az élvezni fogja a könyvet.

Ha pedig valaki megveszi majd mind a négy kötetet legalább nem fog billegni az asztal. Bár a Randevú valószínűleg nem végzi az asztalláb alatt. Különben is jócskán vékonyabb.

Ja és az uplift ideát pofa nélkül lenyúlták Brintől.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nekem tetszett, de sebaj. Azzal azért nem értek egyet, hogy azt írtad, hogy az "intelligens tervezés" hívőinek ez a bibliája.... hiszen csak annyi volt az egész, hogy a főnök az ősrobbanásokkal teremt egy rakás univerzumot, aztán megnézi, hogy melyik lesz a harmónikus. De nem szól bele a dolgok folyásába. Ennyi. Kreacionista, oké, de csak annyiban, hogy a Nagy Bumm mögé helyez még egy teremtőt - ezzel a heyzettel a mai fizika nem tud mit kezdeni, hiszen a NB elé semmilyen módon nem lehet belátni. Itt szabad teret lehet engedni a fantáziának, persze hogy transzcendens lesz a válasz!

Ja, hogy pesszimista... 91-ben és 93-ban biztos nem volt még olyan happy a világ mint ma; itthon pl. magas volt az infláció és az újgazdagok lila öltönyben és makkoscipőben jártak, jó hogy pesszimista. A Sunstorm legalább már határozottan optimista. Hát neked semmi sem elég? :)

sanawad írta...

Elszomorító volt számomra olvasni, miféle folytatásokat talált ki ehhez a remek regényhez Clarke. A Ráma egy tudományos alapossággal megírt regény, a folytatásai szemmel láthatóan kalandregénybe vagy negatív utópiába mennek át. Az elzárt űrhajóban létrejövő bűnözőtársadalom közhely, ellaposodott, régi sci-fi téma, nem igazán tud újat nyújtani. Tele van az SF-irodalom "Krimináliákkal" És az emberi faj sem gyökeresen hülye, hacsak készakarva nem így írják meg a történetet. És miért kellett belerakni ezt az egész gazdasági-politikai stb. visszaesést?

Hogy a Ráma alkotóit és világát fényévekkel lehúzták a földi emberek szinvonalára és bevonták a mi kisdednek ábrázolt harcainkba, még inkább elszomorító. Nyoma sincs az eredeti történet hangvételének - e beszámoló alapján - ezekben a regényekben. A Naprendszerbe véletlenül - vagy akár nem véletlenül - érkező második Ráma pedig az író kínjait jelöli, hogyan folytassa - sokkal nagyobb kihívást jelentett volna az első Rámából kihozni a folytatásokat. Ha pedig ez a második Ráma is a véletlen folyományaként bolyongott felénk, az meg teljesen hihetetlen, még ha ez egy sűrűn használt "űrfolyosó" lenne esetleg, akkor is.

Soha nem fogom elolvasni ezeket a folytatásokat.

tgunda írta...

A 3 folytatás világszerte nagyon megosztotta az olvasókat, pozitív és negatív iráanyban egyaránt, ami jelzi, hogy nincs abszolút vélemény. Fentebb olvashattunk egy véleményt a rengeteg közül. Talán érdemes az alábbit is elolvasni:

http://www.gunda.hu/rama/

adamek62 írta...

Azt hiszem, most ki-ki meggyőződhet arról, mennyire tetszik neki a könyv, ugyanis a Szukits kiadó most jelentette meg a Ráma II-t.
Különben a közelmúltban olvastam valahol Clarke vallomását a Bölcső születésével kapcsolatban. Eszerint egyík művének a megfilmesítése okán került össze Gentry Leevel, amiből aztán nem lett film, de néhány éves közös munka igen.

Névtelen írta...

Bánatomra megvettem a Rama II-t.
A Rama III-at, IV-et nem fogom.
Hablatyolás az egész...
Vártam, hogy végre történjen valami, ami okkal mozdítja előre a cselekményt, és visszahozza a Randevú szellemiségét. Ettől még ugyan lehetne jó, ha akár az ellenkezőjére váltanak is, hha akad benne egy eredeti gondolatcsíra, de valóban csak hollywoodi sablonokra építgető zagyvalék az egész.
Clarke és tsa legalább elolvashatták volna a Randevú-t :). Asimov sem szégyellte megtenni, hogy abban a szellemben folytathassa az Alapítvány sorozatot, ahol évtizedekkel korábban abbahagyta, és szinte észrevétlenül mégis csavarjon párat az alaptörténeten.