Ebből az ismertetésből valószínűleg jobbára az derül ki majd, miért tartok jónak egy könyvet. Innen könnyű kitalálni, hogy ezt jónak tartom.
Áttetsző
vagyok, mint az üveg.
Ez az
ismertető, majd egy éve, kissé más formában elhangzott az Írószövetségben.
Hányan
olvasták a Jiddis rendőrök szövetségé-t,
akik akkor jelen voltak a teremben?
…
Na, erre
gondolok.
Emiatt
szükséges egy kis bemutatás.
Michael
Chabon (ejtsd: Sejbon) 1963-ban született, Pittsburgban nőtt fel, elvált anyja
jiddis kultúrájú zsidó környezetében és az amerikai popkultúra bűvöletében. Nem
csoda, hogy zsánerirodalmat, fiktív világokban játszódó fura krimiket kezdett
írni, végül három vagy négy év munkával megalkotta, a Jiddis rendőrök szövetségé-t, melyet 2007-ben adták ki.
A regény
2007-ben Nebula-, 2008-ban Locus-díjat kapott. Ugyancsak 2008-ban Hugo-díjat nyert,
olyan mezőny előtt, mint a Scalzi, Stross, Sawyer és McDonald. A szöveget
lefordították tucatnyi nyelvre. Lengyel, német, francia és angol nyelven máris
több kiadást élt meg.
Jellemzően a
kiadói fülszöveg szerint a regény annyiféle zsánerbe sorolható („Krimi, sci-fi, sakkregény, alternatív történelmi
fantazmagória, politikai szatíra, szerelmes regény, zsidó sorsregény, nabokovi
ihletésű játék a nyelvvel”), hogy szerintük valójában
besorolhatatlan.
Mindig
problémás a kiadó számára, ha sznob közönségének olyan szöveget akar eladni,
amelynek kritikai és piaci fogadtatása sikeres – és sci-fi.
A derekas
felsorolásban kiválóan el lehet rejteni, amit a két kapott exkluzívan sci-fi
díj mutat: ez a szöveg vérbeli sci-fi – amennyiben az alternatív Földeken
játszódó történeteket sci-finek nevezzük.
De miért ne
neveznénk annak? Sok klasszikus sci-fi író olyan meggondolatlan volt, hogy a
története időtávlatát a mi időkeretünkbe helyezte, így aztán meglehetősen sok
sci-fi alternatív történelemmé vált, anélkül, hogy írójának ilyen szándéka lett
volna.
Chabon viszont
nem bízta a véletlenre: egyértelműen alternatív valóságot akart és kreált. Itt
Welles rádiójátékot csinált a Sötétség
mélyén-ből, nem filmet, Marilyn Monroe-t Marilyn Monroe Kennedy-nek hívják,
Einstein pedig svájci születésű. Ja, Ketchikan azért ugyanaz a Ketchikan nevű
helység, mint valójában.
„Chabon világában (ahol Hitler előbb legyőzte Sztálint, s
aztán Berlinre hullott az első atombomba) Amerika a második világháború alatt
elfogad egy törvényt, amelynek értelmében a menekülő zsidók letelepedhetnek
Alaszkában, s így a holokausztban „csak” kétmillió zsidó pusztul el… A
Palesztinában létrejövő zsidó államot az arab túlerő elpusztítja, s így a
zsidóság nagy része Alaszkában köt ki, egy Sitka nevű városban és környékén,
amely hatvan évre autonómiát kap.
Itt, Sitkában játszódik a történet, akkor, amikor megint
„fura idők járnak” – az autonómia hat évtizede után a jövő újból bizonytalan: a
zsidók elveszítik már-már megszeretett új hazájukat. Landsman nyomozó és félig
zsidó, félig alaszkai őslakos társa ekkor kezd el nyomozni egy rejtélyes
gyilkosság ügyében, amiből a legelején csak annyi világos: az áldozat egy
narkós fiú, és a szobában, ahol megölték, van egy sakktábla, rajta bizarr
állással, amely talán valamiféle kulcsa lehet a megoldásnak.”
Spoilerből
ennyi elég is…
Valójában
persze az alternatív valóság nem volt elég Chabon-nak. A szöveg tartalmaz
fantasztikus-misztikus elemeket is: ott él Sitkában, és teszi kis csodáit a
nemzedék potenciális Messiása, a Caddik Ha-Dor, sőt valójában körülötte forog a
történet.
Ellentétben
azzal, amit egykor a Zsoldos Zsűri egyik tisztelt extagja hozott fel indoklásul
egy novella ellenében (nem az én novellám), igenis érdekes, hogy felépül-e és miként a Templom Jeruzsálemban.
Ha a kiadó
felsorolását nem zsánerbe sorolásnak tekintjük, hanem egyszerűen a szöveg
rétegeit ismerjük fel benne, helyére kerülnek a dolgok: ennek a regénynek
ennyiféle rétege van, és valójában az olvasótól függ, hogy melyiket érzékeli
erőteljesebben.
Az én
szívemhez leginkább a szerelmi szál áll közel, a bennem jó mélyen rejtőző értelmes olvasót pedig a nabokoviság
fogja meg. Az egész nemzetközi méretűvé duzzadó bűntény, Messiás-biznisz,
gyilkosságok, gyilkossági kísérletek és kimenetelük kevésbé izgattak, mint,
hogy a főhős újra egymásra talál-e régi szerelmével. A finom eszközökkel vázolt
alternatív valóság csiszoltságánál nagyobb örömet okozott a nabokovi
párhuzamok, utalások felfedezése.
Hát ilyesmi
az, amit jó könyvnek nevezek.
És nem utolsó sorban, nagyon nagy köszönet a fordítónak, M. Nagy Miklósnak. Persze nem véletlen.
Cartaphilus Kiadó
2012.
Puhafedelű
432 oldal.
Fordította: M. Nagy Miklós
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése